„Nem volt a Szása…”

Sztefanu Marina és Fülöp Gergő kiállítása

 

 

 

Itt a nyár, indulhat a tábortüzezés, kültéri sütögetés, kemping! Fülöp Gergő és Sztefanu Marina ugyan nem álltak neki szalonnát sütni a galéria térben, a kiállított tárgyak együttesse pontosan az, amit a cím sugall. Papírmaséból felépítettek egy komplett tábortüzes jelenetet, mű fahasábokkal, kenyérrel és hagymával, van uborka meg paprika is, kés és vágódeszka. Az elmaradhatatlan pléd a tábortűz körül, a sör és az ásványvíz ugyan valódi, de a szintetizátor a sarokban szintén papírból készült.

A tárgyak és a lobogó, ventillátor által produkált tábortűz vicces és egyúttal szomorú ikonja a valódi szalonnasütős élményeknek. Ugyan az összkép elég poposra sikerült, mégis a látvány erősen emlékeztet azokra a kihalt civilizációkra, akiknek a szokásairól, hétköznapjairól különböző néprajzi vagy természettudományi múzeumokban láthatunk műanyag vagy kerámia szobrokból berendezett jeleneteket.

Például a Mezopotámia őslakosait kiállító vitrin valamelyik (bármelyik) múzeumban a Papírszalonna kiállítással más szinten is párhuzamba állítható. A Charles Sanders Peirce által megalapított jelelmélet (a jel lehet index-ikon-szimbólum) szerint a múzeumi őslakosokkal berendezett jelenet ikonként prezentálja az őslakosok életét, és ezek a Papírszalonna papírmasé alkotásai is ikonként működnek. Ikonok, hiszen ugyanúgy néznek ki, mint a jelölt (őslakos, vagy szalonnasütés), de természetükben csak képviselnek (kép-viselnek, tehát a jelölt képét hordozzák), más azonosság nincsen.

Ha művészetről beszélünk, akkor viszont az általános jelölő ikonokon túl kell lépnünk, hiszen a művészetben azokat a képeket nevezzük ikonoknak, amik a szentséggel látványban (kvázi) azonosak, tehát külalakjukkal utalnak a látványra, de lényegükben nincs megegyezés. (1) Ha a művészet ikonjain keresztül az út a szentekhez vezet, akkor a szalonnasütés ikonja vajon hova kalauzol minket? Mi lesz az a „felsőbbrendű”, amit ettől az ikontól várhatunk?

A profanitás itt már-már szentségtörés, de minden esetre kortárs művészeti gesztus. A profán vs. szent feszültségével való játék Fülöp Gergőtől és Sztefanu Marinától nem áll távol. Egy korábbi, a Kavics kiállító térben berendezett environment-jük szintén hasonló ambivalenciával játszott (lásd itt).

A művészeti páros jól működik együtt, és ketten más művészeti hangot tudnak megütni, mint egyéni alkotóként. Gergő vonzódása a barokkhoz, a bukolikus tájképekhez és az ezen keresztül gyakorolt társadalomkritikához a szalonnázásból is kisejlik, Marina papírdobozai, és saját munkáinak installatív, provokatív, ugyanakkor ironikus hangvitele itt is megjelenik. Kettőjük együttműködését az élmény environtment aspektusa, a retró hangulat, a pop világa, az elvágyódás, a fricska és az ambivalencia, a tárgyak és ételek esetlensége, és mindeközben az érzékelhetően sok órás munkafolyamat jellemzik.

Tehát milyen ikon is a Papírszalonna, mik is azok az értékek, amiket képvisel? A szalonnasütés a ‘mi kultúránkra’ egyrészt semennyire, másrészt nagyon is jellemző. Semennyire se, hiszen ritka pillanatok ezek, a nyaraláshoz és a kikapcsolódáshoz, illetve egy paraszti, majd kommunista hagyatékhoz kapcsolódnak. Ugyanakkor pedig lehet, hogy pont az esetisége miatt annyira jellemző ránk a szalonnasütés gyakorlata, és mond sokat arról, hogy mi a múltunk, jelenünk, és mi az, amire vágyunk.

Ugyan Sugár János megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a tűz és tűzön főzés az egyik legősibb, és legáltalánosabb emberi foglalatosságunk, amit az egész emberiség a történelem során bizonyos ponton gyakorolt és gyakorol most is, mégis Magyarországon a szalonnasütés azt a „legvidámabb barakkot” és Kádár-kort idézi, amikor a szabadság és nyaralás a beutalt üdülésekben vagy szalonnasütésben csúcsosodott ki.

Ugyan szalonnát kenyérrel a 80-as évek gyermeke egész biztosan hétköznapokon nem evett, mert volt már turista szalámi, párizsi meg gépsonka is, sőt mindenki tudta, hogy a zsír és kenyér egészségtelen, mégis amikor tábortüzezésre került sor, elmaradhatatlan volt a sültszalonna. A szinti, vagy a gitár úgyszintén, hiszen nem csak az üdülők szórakoztató esti programja volt a (magyarított) slágereket, műdalokat és népdalokat énekelni, hanem tábortüzeknél is mindenki ezeket danolta.

Talán az a biztonság – amelynek illúziója a rendszerváltás előtti időket jellemezte – egy új nosztalgiával tér vissza ezekben a manapság minden szempontból bizonytalan időkben. A tábortüzezés élménye, amikor a meleg nyári estén a csillagokat bámulja az ember, és megáll az idő, ahol összeborulunk, beleiszunk egymás ásványvizébe és sörébe, ahol és nincs social distancing, nincs fertőzés, de nincs okostelefon és török riviéra sem, hanem van a Börzsöny meg a Balcsi, nos, ez az élethelyzet ezekkel a szorongással teli időkben új fényben tűnik fel.

Jelenleg az az általános nézet, hogy az emberiséget a Földön az ökokatasztrófától csak a leegyszerűsödés mentheti meg. Ez az egyszerűség, tehát a spórolás, a nem-felhalmozás, az egyszerű életmód öltözködésben, étkezésben, általános fogyasztásban a néhai szocialista blokk országai számára ismerős.

Ugyan a szocialista múlt számunkra roppant terhes és ambivalens, mégis az alkalmazkodási mechanizmusok, amiket akkor sajátítottunk el, tehát az, hogy elég lehet a Börzsöny, a Balcsi, meg a szalonna is egy jól sikerült estéhez, és együtt tudjuk nótázni a magyarra szövegezett orosz dalokat is akár, segíthet egy új kihívásokat elénk állító, valószínűleg fenekestül felforduló világhoz való alkalmazkodásban.

 

 


(1) Itt a szentképek szentséggel való azonosságáról vagy szimplán jelölő funkciójáról folytatott évszázados hitvitát nem mutatom be.