Baritált tojások

Michéle és Michel Auer fotógyűjteménye a Vigadó Galériában

 

A Vigadó Galériába betérő gyanútlan látogató, miután gondosan tanulmányozhatta a magyar rovásírás jegyeiből összeállított, gyerekeknek és felnőtteknek is szánt memory-játékot, nem beszélve Kiszely István tényfeltáró kötetéről, mely – a címe alapján gondolom – a Barguzinban elhalálozott Petőfi Sándor izgalmas történetét regéli el, kissé megneszülve ugyan, de jobbra számít. A felső termekben ugyanis egy genfi műgyűjtő házaspár – jelesül Michel és Michèle Auer – különleges fotógyűjteményét tekintheti meg. A Tojás-történetek cím (az eredeti szerint: A tojások története, bár ennek sincs több értelme) arra utal, hogy e két, szerencsésnek mondható ember annak a különös szenvedélyének hódol, hogy „tojásos” fényképeket gyűjt, sőt mi több, a gyűjtemény anyagát egy – egyébként igen színvonalas – katalógus segítségével közkinccsé is teszi. (á 15 ezer Ft) Az első pillantásra látszik, hogy a Detvay Jenő (úgyis mint a Bolt Galéria elévülhetetlen érdemeket szerzett üzemeltetője és lelke) által válogatott (??), pontosítok: kurátorkodott anyag nem feltétlenül a katalógusban látható (számomra) legizgalmasabb fotókat tartalmazza.

A címhez igazodva elvárnánk, hogy a tojással elsősorban mint ősi szimbólummal (termékenység, a tavasszal újraéledő természet, az olasz reneszánszban gyakran előforduló strucctojás mint Mária szűzi anyaságának jelképe, na és akkor még nem említettük az „ősmagyar” nyuszi hímes tojásait), vagy a „tojásság” valamely későbbi jelképes reinkarnációival találkozhatunk. Amitől óhatatlanul is heves érdeklődés támad bennünk, megfejteni a rejtélyt, például, hogy mire is utal azon a XIX. sz. végén készült portré-fotón a székre helyezett keménykalap mellé illesztett tojás, amelyre a kép főszereplője – egy tizenhét éves ifjú – ráadásul egy pálcával még rá is mutat, vagy egy másik fotón az a két (Vlades?) feliratú tojás, melyeket szimmetrikusan egy sírhantra helyeztek el. Miért snóbliztak a harmincas években tojással azok a szegényes ruházatú kislányok?

Ehelyett a gyűjtemény kiállított darabjai leginkább tradicionális és esztétikusan fényképezett csendéletek, életképek vagy tájképek. A tojás mint tökéletes tárgy – minden jelentés nélkül – rendezgethető a tányéron, lett légyen felülete sima, vagy érdekesen töredezett, lencsevégre kapható egy párizsi terasz reggelizőkre váró terítékén, nem beszélve az alkonyi fényben megcsillanó, strucctojás alakú hatalmas sziklákról. Szexuális tartalma előtérbe tolható két idős ember erotikusnak éppen nem nevezhető tojás-játékainak lefényképezésével. Mindezek között üdítően hat néhány konceptuális indíttatású munka, vagy az egészen ritkán megcsillanó humor – például azon a fotografikán, ahol az Anatómai lecke csupa tojásfejű alak jelenlétében zajlik. A válogatás nemzetközinek tekinthető – a sok (számomra) ismeretlen francia fotográfus mellett akad lengyel, litván, orosz és magyar is. A „nagy” neveknél mintha csak ez számított volna: mivel magyarázható másként, hogy Man Ray csupán egy dokumentumfotóval szerepel? (Igaz, van rajta tojás.)

A kiállításnak azonban nem a képi anyag a legnagyobb baja – kánikulában félóra tuti lehűlést biztosít és még sokkírozva sem vagyunk. Ám: hogyan is értékeljük azt a kiállításrendezői gyakorlatot (amatőrizmust), amely kimerül a felkasírozott fényképeken szereplő feliratok külön cetlire történő egy az egyben történő lemásolásában? Ez különösen akkor feltűnő, ha a gépelési hibákból eredő elütéseket nézzük, vagy ha szemlátomást más kép alá került az „értelmező” szöveg. Ha már kísérletet sem tesznek arra, hogy a címeket magyarra (uram bocsá egy másik, sőt három idegen nyelvre) lefordítsák? A művek egyetlen aspektusát tartották fontosnak magyarítani: a technikát. Ha most nem akadunk fel azon a tényen, hogy ez sem mindig esik egybe az eredeti képen jelzett adattal, végül is egy nagy-nagy felfedezés birtokába jutunk, amely nem azonos a vendégkönyvbe bejegyző látogatók elmés megállapításaival a tyúk és a tojás elsődlegességével kapcsolatban. A cibakróm és a mindenféle printek után megismerkedhetünk a baritált nagyítás fogalmával – mivel a művek többsége alatt ez olvasható magyarul. Köszönjük, rögzült. De miért kellett ehhez ennyi tojás?