 |
A szellemi tulajdon ellentmondásai
|
„Manapság – panaszkodott K. úr – sokan azzal dicsekszenek a nyilvánosság előtt, hogy teljesen egyedül nagy könyveket tudnak írni, és ezt általában el is hiszik nekik. A kínai filozófus, Csuang Ci még ifjúkorában megírt egy olyan könyvet, amely százezer szóból állt, de amelynek kilenctizede idézet volt. Ilyen könyveket ma már nem lehet írni, mivel hiányzik hozzá a szellem. Ennek következtében a gondolatokat mindenki a saját műhelyében állítja elő, és lustának számít az, aki nem tud elég sok gondolatot létrehozni. Természetesen így nincs olyan gondolat, melyet át lehetne venni, és a gondolatnak nincs olyan megfogalmazása, melyet idézni lehetne. Milyen kevésre van szükségük ezeknek az íróknak! Egy tolltartóra és egy kevés papírra, ez minden! Kunyhóikat minden segítség nélkül építik fel, csak abból a nyomorúságos anyagból, amit két kezükkel össze tudnak hordani! Nem ismernek nagyobb épületet, mint amilyent az egyes ember fel tud építeni!”
…a szellemi munka ekként mindenekelőtt kollektív folyamat; nehéz lenne azt állítani, hogy bárkinek is teljességgel eredeti kezdeményezései lehetnének, tekintve, hogy a gondolatok korábbiakra épülnek, reflexíven vagy reflektálatlanul magukba foglalnak másokat. Szellemi terméket tulajdonnak, birtoklás tárgyának tekinteni a kreativitás ellenében dolgozó kisajátítás, és manapság – amikor a szerző neve mögül piaci érdekek lába lóg ki – képmutatás is, mivel az esetek nem elhanyagolható hányadában a szerzőért indított harc nem érte, hanem a közösség, a kultúra, a szellemi gyarapodás ellenében hat.
Amint az új kommunikációs technológiák, az internettel az élükön, egyre nagyobb teret adnak a gondolatok (és file-ok) szabad cseréjének, a szerzői jogvédelem és a szabadalmi jogrend is egyre kiterjedtebbé, érvényesítése egyre agresszívabbá válik. Kevesen vannak a szerencsé sek, akik képesek követni és átlátni az információ különböző érdekek menti privatizálásának folyamatát De ne adjuk fel: a piac expanziójával szemben alternatív szellemi és gazdasági modellek állíthatók, amelyek egyrészt a copyright funkcióinak újragondolásából, másrészt ennek dekonstrukciójából születtek.
Megrázó, a felhasználók regulákon nevelődött igazságérzetét megszólítani kívánó szólamok hangzanak nap mint nap arról, hogy miért mélységesen erkölcstelen és bomlasztó a szellemi tulajdonnal való visszaélés, az engedély, és legfőbbképpen a fizetség nélküli használat, a plagizálás, kalózkodás – kinek mi tetszik. Ismert, hogy hányféleképpen lehet csak a művészet történetét feldolgozni a másolás, az idézet, a parafrázis, az appropriáció, az át- és továbbírás, az intertextualitás szempontjait figyelembe véve anélkül, hogy eredetiség-mítosz dekonstruálásával elkövetett bűnesetekről számolnánk be. Valahogy nem kifejezetten termékeny folyam lenne mindez – a tudományos kutatásokat éppúgy ideértve – a copyright mindenhatóságának elismerésével. Márpedig a másolás, a különböző szintű átvételek a digitális korban az új elképzelések és módszerek születésének integráns elemei, és a „szerző” elleni támadás, a kisemmizés vagy a nyerészkedés még csak fel sem merül. Ennek ellenére a copyright- kérdések retorikai tengelyében a szerző mint a romantikából átöröklődött magányos alak áll; az ő megélhetése, munkájának elismerése és mítoszának újraalkotása azonban jórészt csupán annak a színjátéknak része, melyet a gazdasági érdekekhez kötött harmadik fél, a közvetítő rendez a társadalmi legitimizáció érdekében.
Már-már klasszikusnak számító tanmese a nyílt forráskódú és szabad- szoftvereké: működő rendszerek története sok megszívlelendő tanulsággal. A szabadság elsősorban a felhasználó szabadságára vonatkozik, minden további ennek vélt vagy valós következménye. Amíg ugyanis a védjegyzett szoftverek kibocsátói arra törekszenek, hogy a programokhoz való érdemi hozzáférés kizárólagosságát a maguk számára tartsák fenn, és a használat feltételeit ők szabják meg, addig a szabad szoftver lehetőséget biztosít a felhasználónak a szoftver kötetlen célú alkalmazására, módosítására, fejlesztésére és újbóli disztribúciójára is, azzal az egyetlen és alapvető feltétellel, hogy a további szabad felhasználást semmilyen módon ne gátolják vagy korlátozzák. A forráskód közzététele a gyakorlatban azt mutatja, hogy ezek, az autoriter döntéseket nélkülöző decentralizált közösségek együttes, egymást feltételező munkájára támaszkodó szoftverek dinamikusabban fejlődnek, biztonságosabbak és költséghatékonyabbak is a zárt forráskóddal rendelkezőknél, és mindezek mellett a felhasználót sem hozzák függő helyzetbe. A forráskód közreadása még nem feltétlenül sejtet szabad szoftvert, a két mozgalom – az open source és a free software – sok vonatkozásában megegyezik ugyan, motivációjuk azonban részben különbözik. Az egyszerűsítés ódiumát vállalva mondhatjuk, hogy míg a nyílt forráskód elkötelezettjei a programozás technológiai, módszertani oldala felől, addig a szabad szoftver aktivistái a felhasználónak juttatott szabadság felől közelítve jutnak gyakran hasonló megoldásokhoz. És ha itt érne véget a nyílt kód és a nyomában járó önszervező csoportok története, elégedetten nyugtázhatnánk, hogy a nagy hal ezegyszer mégsem ette meg a kis halat. A dolgok persze ezúttal is bonyolultabbak, például azáltal, hogy a nyíltnak induló forráskód sem marad mindig az. Ahol a licenc ezt lehetővé teszi, ott rendre megtörténik, hogy az eredetileg publikus forráskódú szoftver továbbfejlesztett verziója például egy nagyobb rendszer részévé válva már nem olyan közlékeny a saját forráskódja tekintetében és előbb-utóbb szépen beépül a piac építőkockái közé.
A copyleft ennek távoltartásáért született [2]. Önmagát a copyright kifordításaként fogalmazva meg, nyilvánvalóvá teszi, hogy ennek ellenében, mégis ehhez képest létezik, és így defenzív pozíciót foglal el vele szemben. A copyleft a szoftverek esetében azt köti ki, hogy a forráskód felhasználásával született későbbi programoknak is meg kell őrizniük az eredeti jogi státuszát, és nem alkalmazhatnak megszorításokat a használatra és a redisztribúcióra vonatkozóan. A copyleft tehát inkább taktikus mintsem radikális, viszont működik, és a szoftverek világát elhagyva is értelmezhető modellt alkot.
A totális kontrolltól a teljes szabadságig terjedő harctéren – több más mellett – a Creative Commons kezdeményezés a kompromisszumos megoldások barátja, a szerzői jogi kérdéseket nem felszámolni, hanem a köztulajdon gyarapodását segítve ésszerűsíteni kívánja. A szabad hozzáférés jogának elismeréséért az alkotókhoz juttatja vissza a szellemi termékek – és már nem csak szoftverekről, hanem irodalmi, zenei, fotográfiai, tudományos, stb. munkákról van szó – disztribúciójának kérdését, ezért egy olyan rétegzett és jól áttekinthető felhasználói szerződés-struktúrát dolgozott ki, amelyen belül mindenki eldöntheti, hogy a szerzői jogokból mennyit tart meg, és mennyiről mond le [3] . Ha egy publikált anyag mellett a jól ismert © (lám, lám, ez az apró jel a szövegszerkesztők „ különleges karakterek” rovatában is olyan természetességgel épült be, mint az írásjelek) helyett a CC jelzést találjuk, onnan a szerzővel és a közvetítőkkel való egyeztetés nélkül magunk is villámgyorsan megtudhatjuk az átvételre vonatkozó lehetőségeket. És ami megnyugtató módon előre tudható: a közreadó motivációja a tudás megosztása és a kollaboratív munka iránti elkötelezettség.
Egyre kevésbé lesz egyéni döntés kérdése az, hogy ki mennyire vesz, vagy nem vesz tudomást a copyright lassan minden alkotó munkába beszivárgó jelenlétéről; de az ennek jogát visszakövetelő kritikus gondolkodás feltételezi azt a szabadságot, hogy továbbra sem a korlátok által kijelölt ösvények mentén, legfőképpen pedig nem más társadalmi kérdésektől izolálva gondoljunk a szellemi termékekre.
Köszönettel tartozom Szekeres Andreának, Somlyódy Nórának, Benedek Gáspárnak a rovatban közölt szövegek fordításához és értelmezéséhez nyújtott segítségükért.
open source / open content licencek:
http://www.opensource.org/licenses/index.html
http://www.gnu.org/philosophy/license-list.html
http://www.opencontent.org/opl.shtml
http://artlibre.org/licence.php/lalgb.html
http://creativecommons.org/
Negativland: Intellectual Property Issues
http://www.negativland.com/news/?page_id=9
The people vs. copyright – kapcsolódó írások az openDemocrarcy oldalain
http://pandonia.canberra.edu.au/opendoc/paper.html
Richard Stallman: Let’s Share!
http://www.opendemocracy.net/debates/article.jsp
Jan Newmarch: Open Content Licenses
http://pandonia.canberra.edu.au/opendoc/paper.html
Donald K. Rosenberg: Evaluation of Public Software Licenses
http://stromian.com/Public_Licenses.html
1 Eredetiség. In. Bertolt Brecht: Keuner úr történetei. Jelenkor, Pécs, 2000, p.17.
2 A GNU – GPL (General Public Licence) az egyik leismertebb ilyen felhasználói szerződés, amely lehetővé teszi a másolást, a továbbadást, a módosítást, ha mindezt a forráskód (a módosított is) és a változtatások dokumentációja kíséri.
3 Így például dönthet arról, hogy csak nonprofit, vagy forprofit célokra is felhasználhatóvá teszi -e.