Dékei Kriszta:

ZSÁK, ZSÁK TELI ZSÁK…

Beszámoló a Meglepetés-eseménysorozatról

Az első Meglepetés Várnai Gyula és Heike Baranowsky közös kiállítása volt a Stúdió Galériában (2001. november 7-30.). Finom és szolid élvezet, semmi nyers meghökkentés.

Baranowsky videóin olyan, triviálisnak és valóságosnak tekintett elemek szerepeltek, mint a Hold vagy egy úszó alak. Ez utóbbi fáradhatatlan karcsapásokkal szeli a vizet. Látszólag minden teljesen normálisnak tűnik, s már-már továbbindulna a felszínes látogató, amikor furcsa zavart érez. Az első pillantásra feltűnik, hogy az úszó, bár megállás nélkül „dolgozik”, mégsem mozdul előre egy tapodtat sem, de hosszabb időbe telik annak felismerése, hogy eközben levegőt sem vesz! A telihold kivetített képe viszont úgy rezeg és ugrabugrál a Stúdió Galéria hátsó fala előtt, mint egy nagy puha labda. Az égitest, amelyet általában olyan entitásnak tekintünk, amely tőlünk független törvények szerint működik, hiszen ciklikus változását és Föld körüli mozgását tudományos érvekkel is alátámaszthatóan állandónak és adottnak vehetjük, a galéria dobozszerűen zárt terében most váratlan és különös táncba kezd.

Várnai Gyula vetített állóképei is egy látszólag valóságos, manipulálatlan tárgyi világ néhány elemét idézik fel: egy polcot különböző tárgyakkal és egy kenyereskosarat. Egészen addig, amíg a kiállításlátogató — szakítva megszokott beidegződéseivel — fel nem adja a klasszikus műélvező-néző pozíciót, és be nem sétál a kivetítők elé. Ekkor ugyanis a polc és a kenyereskosár egyes alkotórészei eltűnnek, illetve átvándorolnak a kép egy másik részére: létrejön egy másik, az előzővel egyenrangú képi valóság. A műben rejlő játékosságot elsőként persze a gyerekek ismerik fel — ők ugyanis a kinder-surprise szentháromságán edzőttek (tojás, csokoládé és meglepetés is egyben), azaz nem dőlnek be a valóságnak tételezett látszatoknak.