Random helyzetjelentések Londonból II.

EastEnd szörf

Szövényi Anikó

Random helyzetjelentések Londonból II.

EastEnd szörf



Kihasználva az év utolsó napos szombat délutánját hősünk elindult az East End-re, közelebbről az Old Street környékére, hogy megtekintsen néhány kisebb galériát. A város központjának klasszikus magángalériái mellett ez a környék a 80-as évek végén kezdett művészeti negyeddé fejlődni a Young British Art mozgalomnak köszönhetően. A frissesség még érezhető annak ellenére, hogy miután felkapottá vált, erősen elkezdett kommercializálódni. A környék központja a Hoxton Square. Itt található a Lux Centre – művészeti központ mozival, galériával, workshopokkal, trendi kávézóval és benne sok művésszel. Mivel pillanatnyilag itt nincs kiállítás, hősünk átugrott a szemben álló White Cube2-be. Csalódnia kellett: belga kortárs nagyméretű, érzékeny galambfestészetet talált az impozáns galériában.

Könnyedén mozdult tovább a két saroknyira levő The Agency-be. A második emeleti kis galériában egész érdekes kiállításra, a kanadai Ken Lum új munkáira akadt. Első blikkre egyszerű, nagyméretű műanyag felületek, amik ötvözik a cégtáblák és a mozik bejárata fölött található világító panelek egyszerű ódivatú design-ját.
A színes táblák kis vállalkozások reklámjainak imitációi, mint pl. temetési vállalkozóé, kínai pénzügyi tanácsadóé, arab hentesé. Ehhez adta hozzá művészünk sajátos megjegyzéseit mozifelirat stílusban. Tehát a kis üzletek személyessége vegyítve bevándorló kultúrával – az eredmény valami melankolikus, fanyar utcapop. Személyes kedvenc az arab hentes táblája: "PARVI FRESH MEAT – free home delivery – try our home made pates – praise be to Allah", illetve a jogászé: "MICHAEL HASSON ASSOCIATES – Family and Immigration Law – leaving law there is no love left – Mike".



Továbbevezve a langyos napsütésben hősünk immár biztosra megy: a Modern Art nevű kis galéria mindig izgalmas tárlatokat rendez. Martin Kersels kiállítása épp most nyílt meg és van miért lelkesedni. Kezdjük a divatos felével: plafonra akasztott, tükördarabkákból kirakott csontváz lóg és forog diszkógömb módjára. 5 pont. Majd két különös szerkezet. Az egyik igen komplex: egy cd-lejátszóból két drót vezet ki, amelyek alatt tüzet gyújtva a láng átforrósítja a drótokat, s halkan ugyan, de hallhatóvá teszi a zene ritmusát a tűz pattogásában. A másik munka egyszerűbb: egy dróton lógó zacskót a föld fölött valamivel mozgat egy kis masina. A látvány hasonló ahhoz, amikor a szél játszik a szeméttel, csak itt a már ezerszer látott jelenet kissé cinikus jelleget ölt a dróton-rángatás következtében.

Hm, mindez nagyon tetszik hősünknek: természeti alapelemek, házi készítésű speciális szerkezetek – egyszerű mozzanatok hátulról megközelítve.
Majd ellátogatott még néhány más helyre is, de ezek nem hagytak mély nyomot benne.

Végülis a heti betevő gondolatfűszerhez már hozzájutott.