NSAL szörf

 

Hónapok teltek már el a szörfös utolsó könnyed hangvételű haditudósítása óta. Ennek talán az évad ingerszegénysége is okozója lehetett, mindenesetre villámcsapásként rázta fel tétova érdektelenségéből a Rosszcsontok című műcsarnokbeli kiállítás meghívója.
Kapkodva hozta a létrát, idegesen mászott a gardróbba fel, hogy a bőröndök alól előkaparva sporteszközét mihamarább indulhasson a riportra, ugyanis Nem Hitte El Amit Olvasott (NHEAO)! Persze a kényelmesebbik fele rögtön azzal kezdte csendesíteni a forrongót, hogy kritika helyett egyszerűen csak elég szó szerint leközölni a kiállítás hivatalos szóróanyagát, mert az már önmagában annyira kínos és öngyilkos, hogy minden épelméjű sportolóban kivágja a biztosítékot:

 ”A Rosszcsontok azokat a tendenciákat foglalja össze, amelyek leginkább közel állnak a mindenkori avantgárd szemléletéhez és az avantgárd művész életviteléhez. A tárlat célja, hogy a magyar kortárs képzőművészet revelatív változásait bemutassa és e változásokat helyezze a figyelem középpontjába.
Ez a mesterekkel, a provincializmussal és a múlttal való kapcsolat lazítását is jelenti, továbbá a kritikusokkal és az értékképző elittel való újrapozicionálást, nem csupán egy európai felzárkózás, hanem a tengeren túli csatlakozás igényével.
A 90-es évek elején, a sokadik meghirdetett manifesztum után úgy tűnt, hogy az avantgárd végérvényesen intézményesítette magát, és nincs az a szemléletmód, amely eredeti állapotához visszamenekíthetné, lévén az újkonceptualista, legkevésbé kommercializálható, és leginkább opportunista tendenciák intézményesültek. Mintha a Politikai Korrektség túlteljesített volna valós szándékán, és azokat a korlátokat zárta volna maga köré, amelyeket önmaga kívánt érvényteleníteni. A szociális érzékenységgel megfogalmazott >>magatartás-minőség<< doktrínák között vergődik, és egyre inkább elkötelezi magát az önmaga által gerjesztett ellenfélképnek, azaz intézményesül. A kiállítás olyan művészeket mutat be, akik képesek fenntartani függetlenségüket, még akkor is, ha ennek egzisztenciális következményei lehetnek.”

Tegye fel a kezét, aki leírta ezeket a szavakat ilyen sorrendben egymás után! – szakadt ki belőle az érdeklődés, de ha egyszer már ennyit tökölt a deszka vakszolásával, akkor nem akadhat meg egy B5-ös eltévedt kurátori büntetésen, egy a Sötétség Birodalmából küldött irodalmi próbálkozáson, hiszen mégis a konkrét műtárgyak adnak értelmet az igazi szörfös életnek.

A műalkotások már eleve hatalmas hátránnyal indultak, hiszen a hős fejében addigra már hegynyi méretűvé nőtt prekoncepciókkal kellett megküzdeniük, és sajnos vesztettek.

Az első Losonczy István: Non Stop, Barlangos testen kívüli élmény című munkája egy balatoni pizzéria fali dekorációjának emlékeit idézi fel fekete-fehér pszichoanalitikus városi tájképével fehér habos háromdimenziós keretben. Az álom tematikát Szántó Dániel Merci c. képregénye viszi tovább. A sűrű vonalkáoszt mint stílust nem szereti, de elfogadja a hős, viszont ebben az esetben e horror vacui ellen küzdő forma még áttekinthetetlenebbé tette a képregény dramaturgiai fonalát. Így, mivel a műfaj és az alkalmazott stílus nem illik össze, a szörfös a történetből csak annyit tudott kivenni, hogy abban a mákteázás és autós karambol motívumai keverednek.
Szintén autóbaleset a témája Szigeti András kitömött egér csendéletei nek. A sorozathoz lazán kapcsolódik a Risico Tours projekt plakátja is, a kora 90-es évek Crash-hangulatú 3D-s akt montázsa nem kúszik át a léc alatt.

Korodi János vonalzó és papírdarab konstrukció sorozat án nem volt ideje behatóbban töprengeni, mivel a másik teremből, bizonyos kékre festett falon repülő kenyér felhők látványa felől hirtelen behatás érte. Goran Dimic: Utolsó magyar nap című művének kissé megkésett szürrealizmusa kiváltotta a NHEAL-t (Nem Hitte El Amit Látott) a szörfös szervezetében. Az illogikus kiállítás-rendezésnek köszönhetően csak sejtései vannak arról, hogy a munka másik része a szemközti falon elhelyezett visszapillantó tükrök sora, amelyekben a kék fal reflektálódik. A tükrökről autóillatosítók mintájára magyar történelmi figurák portréi lógnak, bár fájlalta, hogy nincs illatuk a képecskéknek.
Sejtjeinek állapota csak rosszabbodott a terem közepére esetlegesen épített bódéba lépve Szilágyi László halomba hordott olaj munkáitól . ”kortárs”, ”revelatív”, ”avantgárd” – bugyogtak fel a fogalmak a még megemésztetlen NHEAO-ból a testében.

Fuchs Tamás blurös computer grafikára hajazó olajképei és Csáki László intarziái mellett kúszva el a hős állapota stagnált. Uglár Csaba Álomperem print sorozata leginkább a Quake nevű öldöklős számítógépes játék lecsupaszított verziójára emlékeztette, pontosan azokra a scenárióikra, amelyekből remegő térdekkel, de győztesen került ki tucatnyi katona megsemmisítése után. A halott vagy az öntudatlanságig lerészegedett testek minimalista textúrákkal bevonva kellemesen bizarr tömegjelenetekké álltak össze. A sorozatnak valószínűleg jobbat tett volna, ha azt Uglár valahol egy önálló kiállítás keretében mutatja be.

Bodó Sándor, megérezvén a lápvidék veszélyeit, igyekezett eltávolodni és személytelennek lenni egy talált fotó és egy törvényi rendelkezés összepárosításával (Gas óriásplakáton talált nacionalista firka arról, hogy az angol nyelv és a multik miként kebelezik be kultúránkat vs. egy 2003-mas rendelet, mely kötelezővé teszi az idegen nyelvű nyilvános feliratok magyar kiegészítését), de Bodó szigorú távolság-tartásában a tartalom minimalizmusa majdnem kritikus szintre csökkent. Komoróczky Tamás videó ja, a Raka_Tiki_Taki_Tö_Ki, laza formalista vicc a különböző ritmusban tiki-takizók összevágásával. Horváth Tibor: Töke van a menyasszonynak című videóinstalláció ját a szörfös, vagy a kamuművészet műfajába kénytelen sorolni, vagy nem érti: vízparton fémdetektorral kutat elvesztett értéktárgyak után egy gumikesztyűs kéz, a vetítés felett pedig egy serleg/urna áll „vagyika„ felirattal az elsötétített helyiségben. Szilágyi Lenke elismert, klasszikusan durva fotóiból válogatott be néhányat az underground tematikához.

A lassan halványuló NHEAL érzés az utolsó terembe lépve egy tizedik emeletről leszakadó lift súlyával találta újra gyomorszájon a sok sebből vérző sportolót. A hatalmas padlón szétfolyó plasztik installáció Galbovy Attila, Kováts Gergő és Péli Barna munkája Mus címmel. Nyilván a hős addigra már leharcolt dekódolási fogyatékosságai tették képtelenné e magán kozmológia értelmezését, egy szuszra elbeszélve az alábbiakat látta tehát: __a fekete nejlon paca egyik felén egy fekete kukából egy piros figura mászik ki miközben a háttérben egy szőke nő piros tölcséren át önt pirosat egy zöld üvegbe mely nyakába egy MUS feliratú alak kapaszkodik a csoporttól jobbra pedig egy alig megformált görnyedő figura átlátszó csövet tart ami visszavezet az előtérbe egy gázpalackhoz melyből kék szivárog és mindezek mellett szerepel egy ráccsal lehegesztett törülköző és egy kék fekvő figura is a háttérben a falon pedig vetített computer grafika egy virtuális térben felborult székkel és piros pacákkal__

Mire az utolsó kiállító, Ferenczy Róbert vidám printjeihez ért már csak rezignációt érzett. Narancsos tónusú fotón kígyóbűvölő testén tekeredő hüllő nyelvével megérinti a férfi nemi szervét egy piros szív mögött, a ”…kedvenc ételük az aludttej…” felirat alatt. Hasonlóan költői a Nehéz teher c. kép is, amelyen egy súlyemelő koporsót cipel.

Bizonyára ”a Politikai Korrektség túlteljesít”(NHEAO) a szörfösben, vagy egyszerűen csak roppant udvarias, amikor a szelekció szándékolt nemi meghatározottságát inkább nem veszi észre. Felesleges is lenne belemártania akár a kislábujját is ebbe a medencébe, hiszen ezen a kiállításon már minden elem maga ellen dolgozik egyébként is.
Még egy másik széljegyzet az NHEAO-hoz: nevezhetők-e azok függetlennek, akiket a legnagyobb kortárs művészeti intézmény megesz reggelire? És kik a hipokriták? És kik az avantgárd?
Viszont – bár tudja, hogy olcsó húzás a részéről – nem hagyhatta ki, hogy párhuzamot vonjon a cím és a kiállítás között. A kifejezés immár gyűjtőfogalom lett, a közös pont a kiállított diverziókban, az összefogó motívum a kiállítási koncepcióban, a címke, amellyel szerencsétlenül saját magát bélyegezte meg a kiállított anyag.

Nagyon Sajnálja Amit Látott (NSAL).