Hevesy Iván (1893–1966) a modern művészet, az új technikai médiumok, az avantgárd egyik legjelentősebb magyar népszerűsítője és teoretikusa volt. Életútja során kétszer is intenzív kapcsolatba került a fotográfiával. A harmincas években a modern fotó új útjait nyitotta meg a szélesebb közönség körében is népszerű szakkönyveivel és saját, máig kevéssé ismert fotóival. A hatvanas években megírta az első magyar fotótörténeti monográfiát, a Magyar Nemzet hasábjain rendszeresen megjelenő kritikáiban pedig értő elemzéseket publikált a modern fotográfia második hullámának új törekvéseiről.
A Kassák Múzeum új kiállítása két részre osztva mutatja be Hevesy Iván és a modern fotóművészet összetett kapcsolatrendszerét. A harmincas években Hevesy maga is aktívan fotózott. A kiállítás első egységében ezeket a merész, saját kezűleg nagyított vintázs alkotásait mutatjuk be a harmincas években meghatározó szerepet játszó fotóművészek munkáival együtt. Hevesynek a fotográfiáról vallott, könyvekben, tanulmányokban megfogalmazott nézetei ugyanis a kor meghatározó fényképészeinek munkásságával összeolvasva válnak igazán érthetővé.
Az európai és a hazai összefüggéseket többek között a modern fotográfia kiemelkedő alakja, Moholy-Nagy László művei képviselik jellegzetes képtípusaival, a fotogrammal, a fotóplasztikával, és a figurális-absztrakciós kísérletekkel. A fiatalkori barát, Moholy-Nagy kezdetben alapvetően befolyásolhatta Hevesy Iván fényképészetről vallott gondolatait. A másik válogatás olyan fényképészek munkáit tartalmazza, akik a harmincas évek fotóművészeti színterén meghatározó szerepet töltöttek be, és akiknek a munkásságában felfedezhetők a korszak modern fotóművészetét meghatározó áramlatok.
Hevesy felesége és alkotótársa, a fotóművészként, szerkesztőként, szociofotósként is ismert Kálmán Kata vagy Escher Károly szintén a modern fényképész megtestesítői voltak Hevesy számára. Mellettük Vadas Ernő és Kinszki Imre játszottak még fontos szerepet Hevesy érdeklődésében, akik szerteágazó tevékenységük mellett az 1937-ben létrejött Modern Magyar Fényképezők csoport alapító tagjai is voltak. Hevesy Iván elméleti munkássága szinkronban állt a nemzetközi trendekkel, annak ellenére, hogy azoktól nagyrészt eltérő médiumteóriát hozott létre. Naprakész tájékozottságára utalnak azok, a kiállításon szereplő, Hevesy könyvtárából származó könyvek (Albert Renger-Patzsch, Helmar Lerski, Arvid Gutschow stb.), amelyek Walter Benjamin mai napig meghatározó A fényképezés rövid története című tanulmányának is fontos forrásai voltak.
A kiállítás második egysége a magyar fotóművészet egy évtizednyi, 1957 és 1966 közötti időszakát egyetlen nézőpontból, a jelentős, bár ekkorra már megfáradt kritikus, az idős Hevesy Iván vastag szemüvegén át láttatja. Az 1945 utáni új világban Hevesy bizonytalanul, idegenként mozgott. Nem tudható, hogy már korábban megtapasztalta, vagy csak ezekben az években tudatosult benne, hogy az általa vallott és közvetített elveknek, radikális művészeti elképzeléseknek, a művészetnek, mint társadalmi cselekvésnek nincs jelentősége. Mély baloldali elkötelezettségű írásai nem voltak elég „vonalasak”, durva elutasítás fogadta őket. 1950-ben állását is elvesztette, kíméletlenül kényszernyugdíjazták. 1957-ben kezdett újra publikálni – leginkább a kortárs fotóművészetről.
A Magyar Nemzetben több mint nyolcvan cikke jelent meg, melyek elsősorban fotókiállításokról számoltak be. Figyelemmel kísérte az akkoriban professzionalizálódó fotós szakma történéseit, modern – az elzártság ellenére az európai fotóval lépést tartó – törekvéseit, és írásaival egyúttal megteremtette a magyar fotókritikát. A Hevesy-szövegkorpusz kellően sokrétű ahhoz, hogy kritikai gondolkodását érzékeljük, s árnyaltabban értekezzünk a „hatvanas évek”, a kádári konszolidáció kezdetének fotográfiájáról. A neves, vagy ma már elfeledett fotográfusoktól formanyelvükben a háború utáni modernség, a humanista fotográfia irányában tájékozódó, témájukban az ötvenes évek merev képi világától elmozduló alkotások láthatók, melyek a munka, a mindennapok új, életteli ikonográfiájával kísérleteztek. Ugyanakkor a hatvanas évek elején megjelentek a neoavantgárd felé mozduló törekvések, amire az idős Hevesy is nyitott volt.