Attalai Gábor az 1960-as évek elején fellépő magyarországi művésznemzedék legfontosabb művészei közé tartozik. Pályája elején, miután 1958-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, a Zuglói Körhöz is lazán kapcsolódva, a Párizsi Iskolához is köthető absztrakt festményeket alkotott, mindemellett igen korán a magyarországi textilművészet egyik kulcsfigurájává vált: 1968-ban megszervezte az Ernst Múzeumban a Textil falikép ’68 című kiállítást.
Filcplasztikái, tértextiljei gyakran népművészeti hagyományokat is idézve kapcsolódtak a minimal art nemzetközi vonulataihoz. Az 1960-as évek második felében Attalai szembesült a művészet „elanyagtalanodásának” jelenségével, egyre fontosabbá vált a „hivatalos” textilművészetével párhuzamos, politikai utalásokkal is telített konceptuális tevékenysége. A body arthoz, a land arthoz, a mail-arthoz és a projektművészethez köthető alkotásokat, environmenteket, fotóműveket, kollázsokat, szövegműveket és ún. „red-y made”- eket alkotott.
A Dubniczay-palotában látható kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány elsősorban Attalai konceptuális műveiből mutat be válogatást. Azokból a művekből, amelyek révén a művész rendkívül korán a nemzetközi networkök részévé vált.
„Az én korosztályom valahogy Nyugatra üzemelt” – fogalmazott Attalai, aki postai úton kapcsolódott be a korszak művészeti vérkeringésébe: borítékba zárva küldte el konceptuális műveit nyugaton élő pályatársainak, és kért információt a kortárs művészet jelenségeiről, többek között olyan művészekkel kerülve levelező kapcsolatba, mint Robert Indiana, Jasper Johns, John Chamberlain, Ed Ruscha, Lawrence Weiner, Carolee Schneemann, Sol LeWitt, Christo, Hanne Darboven, Richard Long, John Baldessari, Carl Andre, Robert Morris, Eva Hesse, Gilbert & George, Anthony Caro, Robert Filliou, Claude Viallat, Joseph Kosuth és Dennis Oppenheim.
A felsorolt művészektől mind megtalálhatók Attalai archívumában levelek, sőt, olykor kiadványokat és műalkotásokat is kapott tőlük. Mindemellett olyan kurátorokkal is kapcsolatba került, mint Harald Szeemann. Attalai művészetírói tevékenysége is kiemelkedő volt, rendkívül fontos elméleti szövegeket publikált a művészetfogalom változásáról, amelyek a művész tevékenységének teoretikus és történeti kontextualizálásában is nagy segítséget jelentenek.
Attalai az 1980-as évek második felétől fokozatosan visszavonult a hazai és a nemzetközi művészeti nyilvánosságtól, művészete napjainkban újrafelfedezésre vár. Az Attalai-életmű bizonyos szegmenseinek bemutatása nemcsak a „hosszú hatvanas” évekre vonatkozó, a „támogatott, tűrt és tiltott” jelenségek leegyszerűsítő elkülönítését meghaladni szándékozó művészettörténeti kutatások szempontjából lehet revelatív, hanem a globális információáramlás és a networking működésének vizsgálata szemszögéből is. A különböző (hivatalos és nem hivatalos) nyilvánosságokban egyaránt jelenlévő, jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert teremtő Attalai életművének tükrében az 1960-as és 1970-es évek magyarországi és kelet-közép-európai művészettörténetének bizonyos szálai is új megvilágításba kerülhetnek.