A város testében folyton egymásnak feszül az alkotás és a természetesség: az ember folyton újabb és újabb elvek mentén igyekszik újraszervezni, sőt, tökéletessé tenni magát a teret, de eközben a tér mintha önálló életet is élne.
A város minden pillanatban egyedi, egyszeri, semmihez nem igazodó és mégis egyetemes. Vannak azonban kor- és térszeletek, amikben az eszmék, akaratok és esetlegességek szövevénye olyan tapinthatóan feszül egymásnak, hogy azt nem lehet nem észrevenni. Ilyen hely és idő a pesti belváros jelene is. Budapest kelet-nyugati nyitottságának metafizikája találkozik itt a klasszikus urbanizáció máig ható történelmi hevével és, legújabban, a felhőtlen pillanatok ígéretének kapitalizmusával. Ebben a bódult vibrálásban a belváros folyton elemeire esik, majd újra összeáll.
De vajon az új konfiguráció a régi folytatása, vagy valami teljesen más? Milyen jelek és csatornák tartják össze a városi idő hálózatát? A városi téridőben mi az, ami tervezett, mi az adott, mi a magától értetődő és pillanatnyi? Lehet-e a pillanat is alkotás?
Csizik Balázs vizuális művész különféle médiumokon keresztül (fotó, helyspecifikus installáció, interaktív objekt) igyekszik ráirányítani a nézői figyelmet arra, amit amúgy is látunk magunk körül mi, akik napmintnap a belvárosi flaszter köveit koptatjuk. De vajon élünk-e valóban a pesti belvárosban, vagy csak (mindenféle tudatosság nélkül) használjuk a tereket? Odafigyelünk-e a folyamatosan változó, mégis nagyon is állandó városra magunk körül?