Ujházi Péter művészete több mint ötven éve töretlen: sajátos motívumait, figuráit és helyszíneit a változó stílusirányzatokat nem követve, mindig egyéni útját járva mutatja be a közönségnek. Sokszínű alkotói tevékenységében – amely a festmények mellett magában foglal például kollázsokat, grafikákat, akvarelleket és asszamblázsokat, művészkönyveket, vagy éppen fa-, kerámia- és vasszobrokat is – kirajzolódik, hogy az alkotó ’70-es években kialakuló képi világa önálló, ikonikus nyelvvé alakult több évtizedes művészi útja során.
A narrativitást, műveinek alapvetően elbeszélő – vagy ahogyan a művész fogalmaz, „kibeszélő” –jellegét a munkákon megjelenő szöveges részek, feliratok is erősítik. Festményeinek sajátos, több nézőpontból komponált perspektívája és az ebből adódó különös térbelisége egyenes úton vezetett el a dadaizmusból kiinduló dobozokhoz és szobrokhoz.
Utóbbiak színpadszerű világában mintha megelevenednének a festmények síkbeli alakjai; művészetének sajátos jellegzetességei, mint a játékosság és a könnyedség, a groteszk világlátás és a fanyar, kritikus hang ezeken az alkotásokon is ugyanúgy felfedezhetők. A narratív festményekre jellemző expresszív színek valamint a gesztusos ecsetkezelés jellemzi a művész – a festés önfeledt élményéről tanúskodó – táj- és lombképek sorozatát is, mely a ’60-as évek vége óta az életmű jelentős vonulatát képezi.
Ujházi Pétert önálló hangja vezeti – kompromisszumok nélkül alkot. Műveinek nyers, mélyen filozofikus „hétköznapisága” a magyar művészettörténet egyik legnagyobb élő alakjává emeli –alkotásait jelentős köz- és magángyűjtemények, aukciós sikerek és nagyszabású egyéni kiállítások méltatják.