Nagy Marcell aktuális munkáin keresztül intenzív valóságközelséget élhetünk meg. Festészetében az ösztönvilág és a természeti inspirációk manifesztálódnak. Spontán, expresszív motívumhasználatában számos szakrális átfedést találunk, amely egy egyéni de egyben kollektív világlátás eredménye. Gyökerek, erezet, nyirok- és idegrendszer, csakrák, szervek – néhány fellelhető forma, amelyek által saját mikro- és makrokozmoszát láttatja.
Max Ernst szerint „Az igazi érzékenység akkor születik, amikor a festő felfedezi, hogy a fa örvényei és a víz kérgei testvérek, a kövek és a saját arca ikerképek: s ekkor összehúzódik lassan a világ, a művész pedig látja, hogy a látszat esői mögött feltornyosulnak a nagy és lényeges jelek, melyek egyszerre jelentik a személy és a világegyetem igazságát”. Nagy Marcell munkáiban ezt az érzékenységet egy spirituális töltetű egylényegűség érezteti. A vallásos töltöttséget a szanszkrit nyelv által hordozott szellemi kultúra szimbólumai, jelképei erősítik meg. Ez a miszticizmus felel a munkákat átható, megnyugtató feszültségért, illetve a stiláris összképért, amely érezteti, hogy minden elem finoman összefügg egymással.
Nagyra jellemző az erőteljes kontúrokkal határolt alakzatok háromszög alakú ábrázolása. A háromszöget az egyensúly, a feloldott ellentétek jelképének is tartják, ahol két ellentétes erő harmóniában kapcsolódik össze a harmadik pontban. Meditáló alakjai illetve természeti alakzatai egy vertikális erővonal köré rendeződnek ahol egymásban feloldódva teremtik meg a közös létformájukat. Az ember a természet szellemével való folyamatos egyesülése, minden szegmens szakrális mivolta Nagy fő témája.