A kiállítás Szegedet és határát összekötő, végtelen horizontú földutak tranzit(nyom)vonalaira fókuszál, amelyek párhuzamos megéléseket, menekülési és megküzdési stratégiákat, narrativitást szívnak magukba szüntelenül.
Csatlós Asztrid saját élményeit,szorongást kiváltó gondolatait azokon az utakon járva dolgozza fel, ahol 2015 óta emberek százai kényszerülnek menekülni éjszakánként az országukat sújtó háborúk és válságok elől.
Mindebből ő már csak a menekültlét fragmentumait, elvesztett kendőket, elromlott mobiltelefonokat, szükségtelenné vált mindennapi tárgyakat tud kézbe venni. Az útjai során azonban folyamatosan változik az elhagyott holmikkal, lerobbant autókkal szervesen összeforrt “tájkép”, hiszen ezek az elemek hetente kerülnek a szeméttelepek mélyére.
A másik, az idegen, a menekülő ember életének adaptív morzsáit keresztezi a művész saját, szimbólumokkal átszőtt nyomvonalaival, hogy aztán ezt az identitást elfedő, átmeneti zónát újból reterritorializálja, rehabilitálja a leletmentés transzformatív gesztusával.
Az organikusan pulzáló, szakrális-rítikus hatású alkotásaival hozzáférhetővé teszi az emléklenyomatokat az egyéni és a kollektív emlékezet számára, ezzel pedig létrehoz a menekültek homályba vesző jelenléte, önmaga és a kiállítás jövőbeli látogatója között egy “elképzelt” közösséget.