Papírhajók

2013. May 8. – June 14.
MegnyitóOpening: 2013. May 7. 19:00
KurátorCurator: Somogyi Hajnalka
A kiállítás összeválogatásakor egyik mű vezetett a másikhoz. A bejáratnál látható, kockás terítőbe csavart női fej, Klenyánszki Csilla Asztalterítő című „önarcképe” nyomán kerültek képbe – szintén rejtőzködő önportréival ismertté vált – Vlatka Horvat kollázsai (Anatomies).

A művész saját testének lefotózott részeiből összeállított szimmetrikus, szinte dekoratív mintázatok magukban hordozzák az elidegenedettség, az erőszak, az abszurditás érzését, ugyanakkor a kombinálás végtelen számú lehetőségében rejlő játékosságot is.

A kollázsok a művész hasonlóan ambivalens lelki folyamatokat sejtető jegyzetfüzeteihez vezettek (Topographies), amelyeken még a kockás abrosz hajtogatott, gyűrt négyzethálója is visszaköszön.

A napló-domborzatok pedig Andreas Werner laza csoportokban elhelyezett kollázsaihoz és rajzaihoz: a jéghegyekhez, magányos hajókhoz, tömbszerű, titokzatos épületekhez, amelyek a romantikában gyökerező „fenséges” fogalmát értelmezik újra a tájkép és az absztrakt képalkotás közötti határterületen.

Végül a tájképek a vízparton ülő, kifürkészhetetlen arckifejezéssel a kamerába tekintő fatal nőhöz (Ember Sári fotója a Nárcisz c. sorozatból), aki mintha Werner egyik képét kinagyítva válna láthatóvá, és akinek „egyszer lányos, másszor fiús arca van, és sose tudja, éppen melyiket viseli”.

A Papírhajók című kiállításon látható alkotások formai és pszichés kettősségeket, ellentmondásokat tárnak fel és játszanak egybe. Megjelenik bennük egyrészről a formába öntés, a (geometrikus) kompozíció nyújtotta rend igénye, másrészről pedig a láb alatt megnyíló szakadék, a bizonytalanság, az idegenség, az eltűnés lehetősége.

A fzikai jelenlét vagy jelen-nem-lét – az emberi test és arc, amely a műveken több esetben fragmentált vagy rejtett –, a testnek a személyiséghez, illetve környezetéhez való viszonya értelmeződik különböző módokon; a tárgyiasult – újrarendezett, megkomponált, vizsgáló tekintetnek alávetett – emberalakok társaságában a kiállításon bemutatott tárgyak és tájak antropomorf értelmezést nyernek.

Mind a négy művész sorozatokban, műegyüttesekben gondolkodik (ha két esetben kiemelhető is volt ezekből egy-egy mű), és minden kiállított alkotásnak papír a hordozója. Míg Klenyánszki önportréin gyakran performatív elemekkel operál, Horvat műveinek egyik tétje éppen az, hogy mi hozható ki a papírból, tehát meddig terjed a médium performatív ereje.

Van abban valami felemelő, ahogyan egy precízen meghajtogatott papírhajó, anyagát meghazudtolva, a hullámok hátán elúszik a folyó kanyarulatában. Előbb-utóbb persze győz a fizika, és az elázott papír valószínűleg elsüllyed; mégis, vagy éppen ezért, a papírhajót úsztatók kitartóan keresik a tökéletes formát és a vízre bocsátáskor előálló kényes egyensúlyt.

Somogyi Hajnalka