Emlék-fény-kép

Méhes Lóránt festészete a 90-es években

A 70-es évek hiperrealista portréi, és a Vető-Zuzu installációk után a 80-as évek végétől Méhes Lóránt festészetében új érték, különös egyensúly fogalmazódott meg. Transzcendens élményeiből és a világi örömök fanyar emlékeiből építkező művészete olyan képekből áll, amelyek hagyományos ikonográfiai típusok újszerű alkalmazásai. Festményein a téma egy-egy személyes (fény)emlék felidézéséből születik, a forma azonban hosszan tartó keresés és szigorú, fegyelmezett munka eredménye. Az ikonfestők alázatával tekint vásznaira, munkamódszerével a kéznyomokat elrejti, hogy a festés során napról-napra gazdagodó képfelület a személyes élményt magába zárva, a megsejtett ismeretlen hírnöke legyen, és az alkotó belső világától elszakadva önállóan hordozza azon szellemi tartalmakat, amelyek a képeket létrehívták. Belső képektől vezetve így talál rá azokra a képi formákra, amelyek a nem látható világ jelei, vallások szent képeinek távoli rokonai.
De ha egy fénykép segítségével saját múltjában eltűnt időket kutat, akkor is úgy fest, hogy a világ, amelyet elénk tár, megtisztult, időtlen, és fényt sugárzó legyen.

Forián Szabó Noémi