Daraberdő

Hugyecsek Balázs az anyatermészetbe épített mesterséges objektumok egymásrautaltságával és élhetőségük kérdéseivel foglalkozik.

Használati tárgyakból, a természet elemeiből és tárgytöredékekből indul ki. Ezeket rekonstruálja munkáiban, vagyis újra összerakja, kiegészíti és felépíti a formákat.

A balta fejét fából, nyelét rézből készíti el, vagyis anyagi szerepcserével váltja ki a használati tárgyakat funkciójuk alól, így szobor lesz belőlük.

A mesterséges helyére természetes, organikus matériát helyez, és fordítva. Az elemek szimbiózisát mutatja be, mely során egyik fél sem nyomja el a másikat. Az emberben és az általa épített világban keresi az igazságot: azt ahol a két természet összeér.

Az elkészített tárgyak a műalkotások és a használati tárgyak között lebegnek, mintha se ide, se oda nem tartoznának, a szokásos kontextusból kiemelve új minőséget kapnak.

A szobor a legtágabb értelemben vett csendéletté válva, más nézőpontba helyezi, helyezheti a környezetünkhöz való viszonyunkat. Lecseréli a szokványost egy hasonlóra, ami egészen más alapokon nyugszik.