Súlyos szín

Bánki Ákos (1982) képei mindig a levegő közegében bomlanak ki, kapcsolatban vannak a tűzzel, a füsttel és a lélekkel. Látványviláguk dinamikus. Befejezetlennek hatnak, idejük így a jelen. Kompozíciójukban nincs semmi statikus; szemünk részletről részletre cikázik, félve, hogy az imént látott motívum a következő pillanatban elenyészik. A pillanatnyiság érzetét keltő, illékony kompozíciók fő építőeleme a vonal, a megfolyás, a fröcskölés, a hiány és a transzparencia. Az örökké mozgásban maradó kompozíció igényli a belső teret (Pszichikai tér), a festék hiányát, amiben kedvére mozoghat a formátlanság és a képzelet.

Reinhold Pratschner (1966) kompozíciói statikusak, anyagszerűek és súlyosak, de nem nehézkesek. Egy megkövesedett harmóniát, vagy diszharmóniát láttatnak. Befejezettek, lezárultak, múlt időben vannak. Rokonságban állnak a földdel, az anyaggal, a kővel, a testtel. Látványuk – a meleg színek használata ellenére is – a kristályok, kőzetek, megkövesedett növényi lenyomatok képi világát idézik. Kompozíciójukban a foltok, a kenések, a telített felületek játsszák a fő szerepet. Képein kevés a transzparencia, kevés az üres felület.

A közös előképeken (J. Pollock, Cy Twombly, W. de Kooning, A. Rainer) túl kiemelkedően fontos mindkét művész festészetében a színek elsődleges képalkotó erővé emelése, valamint a nagy méretben rejlő lehetőségek kihasználásának szeretete. Képeik előtt állva így nem ránézünk, hanem szétnézünk a minket körülvevő világban; soha nem a kép előtt, hanem a képben állunk, ahol az erőteljes színek és a nagy méretek hatása alatt magunk is részévé válunk a látványnak és újra élhetjük azokat az indulatokat, amelyek a képeket előhívták.