Yuko Shiraishi japán származású brit festő műveiből kiindulva olyan alkotók és műveik kerültek a Finom gesztusok, erős struktúrák című válogatásba, akik művészetükben a maguk tartózkodó, de állhatatos módján vizsgálnak olyan alapfogalmakat, mint a kép, a vonal, a rajz, a szerkezet, a szín, a forma vagy a felület.
A különböző generációkhoz tartozó nyolc művész a rajz, a festészet, a fotó vagy a szobrászat különböző területein, elsősorban az absztrakció keretein belül, de annak szokásos kereteit tágítva és újraértelmezve dolgozta ki művészi programját, melyek közös jellemzője, hogy elemi formákra és gesztusokra épül, illetve ezektől jut el egy magasabb struktúráig, a mű egységéig, másfelől elemzés tárgyává teszi magát a művet, vizsgálva annak formai megjelenését és alkotóelemeit.