A kiállításon bemutatott művek szerkezetükben és képi világukban sérültek. Eredetileg fényképek vagy filmek voltak. Azok a különböző és eltérő világok, amelyekből származnak, már nem léteznek.
Ezek votív ajándékok, amelyeket azért adtak, hogy helyreállítsák a zavart egyensúlyt, viszonyokat. Vagy egyáltalán megmutassák azokat.
Most néhány zavaró tényezőjüket egy harmadik dimenzióban dolgozzák fel. A művek alkalmassá válnak, de mire? Felismerjük a jót a tökéletlenségben.
A sorozatok művei egymásra épülnek. Néha egy film szekvenciáiként, néha más vásznak töredékeinek beágyazásaként. Vagy formális elrendezésükkel támasztják és tartják egymást.
Mi a helyzet a javítással vagy a gyógyítással? A művek javítás vagy gyógyítás tárgyai, vagy alanyai, képesek-e létezésük erejével javítani vagy gyógyítani? Vagy mindkettőről van szó?
Igen, a foltokkal, kötésekkel és az összes többi dologgal egy bizonyos mértékben megjavítják vagy meggyógyítják őket. A kérdés az marad, hogy megjavítják-e őket ideiglenes megoldásként, vagy meggyógyítják-e őket a károsodások teljes helyreállítása értelmében. Lesznek-e protézisek, tehát javítások, vagy nyugdíjas részek a képanyagból, amelyek ott halmozódnak fel, és amelyekre szükségünk van a spekulatív technológiában és a műalkotások gyógyításában, és itt nem a restaurálásról van szó, hanem a politikai sebekről, az emlékekről és a megbékélésről, mint a művészi folyamat részéről, természetesen a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság és a javításhoz való jog is szerepet játszik, miért ne vonatkozna ez a művészetre is.
Hm, mindent meg kell javítani vagy meg kell gyógyítani, vagy együtt élünk azzal is, ami már nem tökéletes? Helló, aha, milyen szerepet játszik ebben a transzformáció? Protézisek, implantátumok, innovációk. A megrongálódott hírnév nagy hangsúlyt fektetett a jó ruházatra, a javított szerszámokra, a javítás elkötelezett művészetére. Nem, nem, igen, igen, többet nem, köszönöm.