A Tihanyi Művésztelepen készült művek szakítanak a természet romantikus, esztétizáló ábrázolásával és az avantgárd autoriter táj-intervencióival. Ehelyett a vizsgált környezetet a humán és nem-humán tényezők által közösen alakított „hibrid entitásként” tételezik fel.
A kiállítás elméleti magvát Bruno Latour hálózat-elmélete adja, amely lebontja a természet és kultúra közötti merev, modernista határvonalat. Tihany sajátos ökoszisztémája – a vulkanikus bazalt, a Balaton limnikus valósága és a helyi vegetáció – olyan anyagi archívum, amelybe a geológiai idő és a humán ágencia (turizmus, tájátalakítás) rétegei elválaszthatatlanul egymásra íródtak.
A kiállított természetművészeti és helyspecifikus projektek az „élő anyag” elvén alapulnak. A természet anyagai itt nem passzív hordozók, hanem aktív társszerzők, amelyek saját fizikai ellenállásukkal és történetiségükkel formálják az alkotást.
A munkák többnyire efemer, lebomló struktúrák, a kiállításban központi szerepet kap a múlandóság esztétikája. Az elszáradással, a széteséssel és az erózióval a munkák, nem megsemmisülnek, hanem beteljesednek. Ezek a változások a szemünk előtt zajlanak, és emlékeztetnek minket arra, hogy a helyi környezet sérülékenysége mögött a teljes bolygónk globális ökológiai törékenysége húzódik.