Minden szövetnek két oldala van: a színe és a visszája. A kelme színe az, amit a külvilágnak mutatunk: a gondosan megtervezett, hibátlan felszín, a személyiségünk megmutatásának lehetősége, az a kép, amelyet napról napra magunkra öltünk. A visszája ezzel szemben azt tárja fel, ami rejtve marad. A fonákon kirajzolódik a kaotikus szálak és befejezetlen öltések kusza rendszere, a felhalmozás és a sokszor láthatatlan, kizsákmányoló munka világa – mindaz, ami a tökéletesnek tűnő felszínt létrehozza és egyben tartja.
Az IMÁGÓ Öko-Kulturális Labor második csoportos kiállítása ezt a fonák oldalt tárja fel. A tárlat három kortárs alkotó, Csombordi Rebeka, Farkas Aliz és Kozma Zsófi munkáján keresztül vizsgálja a textil médiumát, és azt, hogy hogyan alakítja a ruha – a születéstől a halálig minket körülvevő „második bőr” – az önmagunkhoz, a testünkhöz, a közösséghez és a környezetünkhöz fűződő viszonyunkat. A kiállítás három léptékben – mikro-, mezo- és makroszinten – közelít a textil médiumához. Az egyéni tapasztalattól a társadalom egészéig mutatja be, hogyan változott meg a kapcsolatunk azzal, amit létrehozunk, magunkra öltünk, felhalmozunk és végül magunk mögött hagyunk. Mi történt azzal az egykor szoros, szinte organikus kapcsolattal, amely a textíliákat nem pusztán használati tárggyá, hanem az emlékezetünk, a kapcsolataink és az életünk részévé tette?
A ruházkodás ősidők óta az önkifejezés egyik legkifinomultabb, egyszersmind legradikálisabb eszköze. A három művész különböző nézőpontokból vizsgálja, hogy miként válik a textil egyszerre személyes emlékezetté, testi tapasztalattá és társadalmi problémává. Mit hordozunk tovább, és milyen nyomot hagyunk magunk után? Rajtunk múlik, hogy egy sebtében összecsapott, a felszínes önkifejezés oltárán feláldozott, mérgező terhet tartanak-e egyben, vagy hajlandóak vagyunk újra valódi jelentéssel és gondoskodással átszőni a világunkat.