Kvízió

2002. december 6. – 2003. január 5.
MegnyitóOpening: 2002. december 5. 18:30

A Kvízió című kiállítás koncepciója annak a felismerésnek a nyomán jött létre, hogy bár a kortárs képzőművészet – hasonlóan más művészeti ágakhoz – széles rétegeket képes megszólítani, mégis a legtöbb kiállítás csak egy nagyon szűkkörű közönséget vonz be a kiállítótérbe. Ez a kiállítás arra tesz rendhagyó módon kísérletet, hogy a kortárs művészetet kiszabadítsa a szakma fogságából.

A Kvízió egy az Interneten hozzáférhető kérdőíven ( http://www.bazs.hu/kvizio ) alapszik, melyet pszichológusok, művészettörténészek, szociológusok közösen állítottak össze. A felmérés az Internet használók kulturális szokásait, általában a kultúrával, konkrétan pedig a kortárs képzőművészettel szemben támasztott igényeit vizsgálja. A kérdőívek hagyományos felépítésének megtartása mellett a szóban forgó kérdőív egy kifejtős kérdésekből álló egységet is tartalmaz. Az ezekre adott válaszokból válogatta ki a szervező azokat az érdekesebb véleményeket, illetve gondolatokat, amelyeket művészek is kézhez kaptak. A műtárgyak e válaszok figyelembevételével jönnek létre. Fontos szempont, hogy a művészeket nem a közönség véleményének feltétlen elfogadása vezérli művük megalkotásakor, hanem az esetleges vitázás, ironizálás, egyetértés, vagy egyet nem értés.

A Trafó Galéria egy kiállítás sorozat első állomása. Az itt bemutatott tárlat bővülne a jövőben további véleményekkel, alkotókkal és művekkel a képzőművészet egyéb helyszínein.

A kiállító művészek teljes névsora: Bakos Gábor és Weber Imre, Előd Ágnes, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, Gerber Pál, Király András, Majoros Zita és Katarina Sevic, Nemes Csaba és Szépfalvi Ágnes, Pacsika Rudolf