Útmutató Karosszékben végezhető régészeti
kutatásokhoz
A halmok népe és a
SZÉLHÁRFA
S. J. Robin az Agsazari hegyvidéken túli ligetes síkságon
kezdte meg ásatásait az ún. ’bujkáló
nép házainak’. A kutatókat egy idős férfi
vezette el a dombok alatti furcsa helyiségbe. „Jó két
évvel később – írja S. J. Robin naplójában
– megkezdhettük a mintegy harminc halomból álló
rommező részletes felkutatását…”
A nyolc évig tartó ásatások eredményei, jóllehet
homlokegyenest ellentmondó elméleteket gerjesztve, gyorsan terjedtek
az új felfedezésekre fogékony európai körökben.
Az eltávolított földréteg alatt mesterien kifaragott,
tömbökbol összerakott kőkupolák helyezkedtek el,
tekintélyes méreteikkel meghökkentve a föltáró
régészeket.
A kupolák belsejében a szinte kiismerhetetlenül összefonódott
helyiségek sora valóságos labirintust alkotott. A falakon
megtalált feliratok kevés támpontot adtak a termek egykori
használatát illetően. Több feliraton utaltak viszont
valamiféle, arccal lefelé eltemetett, óriási, bronzból
(?) öntött királyfejre (királykőre), aminek viszont
a kutatóárokban semmi jelét nem látták.
A ’patkányok özönlése’, amire ugyanitt több
történet utalt, undorító valóság volt,
szinte megbénítva a feltárást végzőket.
A közelben feltárt, ’síró égi csatorna”
néven említett kupola, mindennek ellentéteként egy
nagyméretű, rendkívül kellemes hangú, olykor
fel-felsíró szélhárfát körülvevő,
oszlopos terem volt, ami különös búgásával,
pendüléseivel, és furcsa susogásával elámította
felfedezőit.
A kutatók (B. Günsberger és követői) az írásos
forrásokból következtetnek valamiféle „szélmester
„meglétére, akinek tiszte a szélhárfa pontos
beállítása, évszakonkénti áthangolása
lehetett. Személyük csak nagyon szűk körben volt ismeretes,
munkájukat teljesen titokban, éjszakánként végezték.
Egymást titkos kézjegyekkel azonosították, és
holdfordulóként váltották egymást. A hárfa
pontos behangolása a régészeknek sosem sikerült.
Emlegetnek a feltárási jegyzokönyvek egy ezüst- és
egy aranylemezből készült, díszes darabot is, amit
különös hangja miatt „nightingale” – nek is
tituláltak.
A Gabionban orzött "Szélhárfa II." dossziéból
kiderül, hogy a II. világháború utáni zavaros
helyzetben Ante Topic Mimara, a kétes hírű horvát
műgyüjtő szerezte meg, elég csalárd módon,
akinek spliti villája kertjében a bora feltámadásakor,
eléggé furcsa, éneklő (szoprán) hangok hallatszottak,
elandalítva a látogatókat.
Feliratrészlet a III/2 kupola faláról: „ A széthulló
istenségek idején fénylő sávok jelentek meg
az égen, állataink elvadultak, ökreink kötelékeiket
tépték, kutyáink anyátlan gyermekként vinnyogtak.
A föld nyílásain bűzlő sebek fakadtak, amikből
dögletes gőz áradt … elvesztettük az istenek szobrait,
mert a nagy rezgésben (sic!) szétporladtak. Elfelejtettük
nagyapáink történeteit a hősökről, miket
esténként dörmögtek, elvesztettük dalainkat, miket
búgtak asszonyaink a pataknál…”
Gellér B. István