Gellér B. István
A Szélhárfa
2003. május 8. - június 6.
Megnyitó: 2003. május 7. 17:00

Útmutató Karosszékben végezhető régészeti kutatásokhoz
A halmok népe és a
SZÉLHÁRFA


S. J. Robin az Agsazari hegyvidéken túli ligetes síkságon kezdte meg ásatásait az ún. ’bujkáló nép házainak’. A kutatókat egy idős férfi vezette el a dombok alatti furcsa helyiségbe. „Jó két évvel később – írja S. J. Robin naplójában – megkezdhettük a mintegy harminc halomból álló rommező részletes felkutatását…”
A nyolc évig tartó ásatások eredményei, jóllehet homlokegyenest ellentmondó elméleteket gerjesztve, gyorsan terjedtek az új felfedezésekre fogékony európai körökben. Az eltávolított földréteg alatt mesterien kifaragott, tömbökbol összerakott kőkupolák helyezkedtek el, tekintélyes méreteikkel meghökkentve a föltáró régészeket.
A kupolák belsejében a szinte kiismerhetetlenül összefonódott helyiségek sora valóságos labirintust alkotott. A falakon megtalált feliratok kevés támpontot adtak a termek egykori használatát illetően. Több feliraton utaltak viszont valamiféle, arccal lefelé eltemetett, óriási, bronzból (?) öntött királyfejre (királykőre), aminek viszont a kutatóárokban semmi jelét nem látták.
A ’patkányok özönlése’, amire ugyanitt több történet utalt, undorító valóság volt, szinte megbénítva a feltárást végzőket.
A közelben feltárt, ’síró égi csatorna” néven említett kupola, mindennek ellentéteként egy nagyméretű, rendkívül kellemes hangú, olykor fel-felsíró szélhárfát körülvevő, oszlopos terem volt, ami különös búgásával, pendüléseivel, és furcsa susogásával elámította felfedezőit.
A kutatók (B. Günsberger és követői) az írásos forrásokból következtetnek valamiféle „szélmester „meglétére, akinek tiszte a szélhárfa pontos beállítása, évszakonkénti áthangolása lehetett. Személyük csak nagyon szűk körben volt ismeretes, munkájukat teljesen titokban, éjszakánként végezték. Egymást titkos kézjegyekkel azonosították, és holdfordulóként váltották egymást. A hárfa pontos behangolása a régészeknek sosem sikerült.
Emlegetnek a feltárási jegyzokönyvek egy ezüst- és egy aranylemezből készült, díszes darabot is, amit különös hangja miatt „nightingale” – nek is tituláltak.
A Gabionban orzött "Szélhárfa II." dossziéból kiderül, hogy a II. világháború utáni zavaros helyzetben Ante Topic Mimara, a kétes hírű horvát műgyüjtő szerezte meg, elég csalárd módon, akinek spliti villája kertjében a bora feltámadásakor, eléggé furcsa, éneklő (szoprán) hangok hallatszottak, elandalítva a látogatókat.
Feliratrészlet a III/2 kupola faláról: „ A széthulló istenségek idején fénylő sávok jelentek meg az égen, állataink elvadultak, ökreink kötelékeiket tépték, kutyáink anyátlan gyermekként vinnyogtak. A föld nyílásain bűzlő sebek fakadtak, amikből dögletes gőz áradt … elvesztettük az istenek szobrait, mert a nagy rezgésben (sic!) szétporladtak. Elfelejtettük nagyapáink történeteit a hősökről, miket esténként dörmögtek, elvesztettük dalainkat, miket búgtak asszonyaink a pataknál…”
Gellér B. István