Tájkép keret nélkül

2004. január 17. – február 13.
MegnyitóOpening: 2004. január 16. 18:00

A Tájkép keret nélkül című csoportos kiállítás a tájkép-műfaj kortárs művészetben való megjelenésének újraértékelésére vállalkozik. A hagyományos értelemben vett tájkép alatt egy festői vidék látványát értjük – várromokat, a pusztában álló magányos fát, vagy egy romantikus tengerparti falucskát. Mára ismertté vált, hogy e jellegzetesen tizenkilencedik századi, az embert általában a természet leigázójaként megjelenítő felfogás a kulturális képzetekben gyökerezik, avagy politikai ideológiákhoz kötődik. Hagyományosan továbbá a tájképet keretbe foglalva s tartózkodó szemlélőként látjuk, aki számára távoli és idegen is marad az, amit néz. Mindezzel ellentétben a jelen kiállítás a természet szemlélésének ‘keretezetlen’, a mai kultúrában megjelenő környezettudatos gondolkodással inkább összeillő módozatait veti fel.

A természethez fűződő változó viszonyulásunkat különböző kortárs művészeti kifejezésmódokon keresztül – festészet, szobrászat, fotográfia, installáció – tárják fel a résztvevő művészek. A bemutatott művekben közös, hogy valamennyi a tájkép mai, művészetbeli és társadalombeli jelentésére fókuszál. Így tehát, miközben kultúránknak a természeti világról alkotott képzeteit vizsgálja, a kortárs művészet a társadalom természethez való viszonyának barométereként jelenik meg. A kiállított munkák adott esetben megkérdőjelezik, sőt akár módosítani is kívánják a természet iránti magatartásunkat egy természettudatosabb beállítódást szorgalmazva.

Maja és Reuben Fowkes független kurátorok hat magyar és három horvát művészt hívtak meg a kiállításra. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben való bemutatása után a Tájkép keret nélkül a zágrábi Gallery of Extended Media-ban lesz látható. A megnyitót "beszélgető kör" előzi meg a kiállító művészek részvételével, mely a "keretezetlen tájképről" való további gondolkodást kívánja elősegíteni.

Kiállító művészek:
Beöthy Balázs, Ivan Bura, Császár Péter, Fodor János, Huszár Andrea, Iski Kocsis Tibor, Nemes Csaba, Ana Opalic, Matko Vekic


Ingyen busz indul a megnyitóra a Műegyetem főépülete elől január 16-án 16 órakor, visszautazás 22 órakor.