Bikácsi Daniela kiállítása
2000. szeptember 28. - október 15.
Megnyitó: 2000. szeptember 28. 17:00
Abban a mese- és álom-tájban, azon a békésen réveteg, egyben mégis ködösen-opálosan szorongásos vidéken, amely Bikácsi Daniela képeinek a világa, valamikor furcsa állatok mozogtak vagy nem mozogtak. A képeken élet volt. Az utóbbi időben viszont másfajta látványok tűnnek a szemünk elé: Bikácsi Daniela világából kivesztek az állatok, legújabb képein pedig a szerves élet már csupán nyomokban fordul elő.

Azaz - naturalista szemüveggel nézve - egy ideje mások a "témái" Bikácsi Danielának, a képei másról "szólnak". Mégpedig nagyjából kétféle dologról, két olyan dologról, amelyben hagyományosan egymás ellentétét látjuk: egyrészt a természeti tájról, amely élő világ ugyan, de ember és állat nélküli, az utóbbi években készült képeken legfeljebb növényi élet, másrészt a művi, ember alkotta, de az emberi, állati, sot, növényi élettől is megfosztott térről, halott épületekről, pontosabban épületelemekről, tetőkről, kutakról, lépcsőkről.

Legújabb képei viszont arra mutatnak, hogy ez a kontraszt egyben az elmozdulás irányát is kijelölte a művész számára. Ezen a tízegynéhány képen kizárólag az ember létrehozta műviség halott építményeit és élettelen formáit látjuk, s ahol ezek az építmények és formák véget érnek. ott csupán látszatra kezdődik a természet; valójában a semmibe, a halott ürességbe fut le róluk a tekintetünk. Mindössze egyetlen motívum erejéig jelenik meg valamiféle talányos közvetítés a halott művi világ és az élő növényi természet között, de ez a élet is halál, illetve ez sem, az sem, miközben mindkettő: Bikácsi Daniela fűkoporsókat fest meg képein.

Mindez persze csupán a naturalista szemüveg segítségével látszik ilyennek, bár ez az értelmezés, a "téma" felismerése és azonosítása nem torzítás és félremagyarázás. Bikácsi Daniela képeinek ugyanis mindig van valamiféle naturalisztikus magyarázatuk, a kép maga segít - néha csupán a címével, de máskor ennél többel vagy mással is a felismerésben és az azonosításban. Igaz csupán vonakodva, részlegesen és feltételesen, mert egy bizonyos ponton túl megvonja tőlünk ezt a segítséget, megtagadja tolünk a naturalizmus és a figurativitás kellemes vigaszát (vagy talán megkímél bennünket annak rettenetétol?).

A kép talányos háttere, készítésének módszere, vagy az eredmény textúrája a tájból elvont foltrendszert, az építményből absztrakt geometriai alakzatot csinál. De ez is csupán részleges és feltételes: Bikácsi Daniela képei a tiszta absztrakció és nonfigurativitás vigaszában sem kívánnak részeltetni bennünket. S mintha éppen ez volna lényegük is: miközben élet és halál, természet és műviség között keresik az illékony nyugalmat, az európai festészet két nagy doktrinális véglete között álmodnak meg maguknak valamiféle virtuális teret.Ezen a senkiföldjén jól érzik magukat, már amennyire ez lehetséges: óvatos tapogatózó mozdulatokat tesznek, vagy még ennyire sem mozdulnak, csupán szemlélődnek diadalmas tétovaságban és csendesen derűs lemondással.

Takács Ferenc