Imre Mariann, Kótai Tamás kiállítása
2005. augusztus 30. - október 9.
Megnyitó: 2005. augusztus 29. 17:00
Megnyitja: Mélyi József
Emlék-alakzatok

Ha a művészi életutakat grafikusan lehetne ábrázolni, akkor Imre Mariann és Kótai Tamás pályáinak összevetését az élesen elütő formavilágok és állandónak tűnő jelrendszerek önálló élete ellenére az egymást többször is metsző vonalak jellemeznék. A képzeletbeli metszéspontok olyan tág fogalmak körül csoportosulnának, mint az idő, az emlékezet vagy maga a jel.

Imre Mariann egy-egy munkájában saját naplórajzai mellett napi automatizmussá vált emberi gesztusokat, személyes jeleket emel ki: a nagymama szertartásosan begyakorolt, naponta százszor elismételt aláírását, amely a "Minthogy még élek" tolsztoji (napló)mondatát idézi; vagy az életbe épp csak belépett kisgyermek által megkezdett almák sohasem ismétlődő, szeriális harapásnyomait.

Megtalált és kiválasztott jeleit a műalkotásba emelve nemcsak eredeti anyaguktól fosztja meg, de kibontakoztatja őket az időből is. A finoman átszott anyagban egy pillanatra nemcsak a művész saját életének kimerevített kötődései jelennek meg, hanem maga a rítusokká végtelenített, történések nélkül továbbélő élet. Míg korábbi műveiben az anyagok szándékosan kiélezett kontrasztja is fontos szerepet játszott, addig mára a megjelenítő kötőelemek - a beton, a cérna vagy akár az egymásba hurkolt betűk - anyagisága háttérbe szorul; az emlékezet anyagtalan jelei organikus szövetté alakulnak.

Kótai Tamás lebegő alakzatainak szimbólumvilága szintén az emberi jelhagyás szertartásos gesztusában gyökerezik. Az Imre Mariann műveiben közvetlenül mutatkozó személyes vonásokat azonban távolságtartó módon, a következetesen felépített jelrendszer belső törvényszerűségei mögé rejti. Az emlékek mintájára közös vizuális tapasztalatokból, geometrikus látvány-töredékekből kiinduló, és képzeletbeli elemekből építkező jelek a befogadó struktúráinak függvényében nyernek jelentést. Kótai a jelcsoportokból időbeli mintázatokat hoz létre, amelyek a háttérrel kontrasztba helyezve vagy legújabban színes elemekkel ellenpontozva jelennek meg a felületen.

A megalkotott jelsorozat Kótai felfogásában egyfajta folyamatosan átjárható emlékezeti struktúra, amelyben ott rejtőzik a felismerés és a felismertetés lehetősége. Az anyagi megfelelés azonban sohasem egyértelmű, mivel az elemek időtlen, lebegő rendszerében nincsenek bizonyossággal bíró formák.

Mélyi József