Lét-határtalanság

a Csók István Képtárban

2007. május 19. – augusztus 12.
MegnyitóOpening: 2007. május 18. 19:00
MegnyitjákRemarks by: Keserü Katalin, St.Auby Tamás
KurátorCurator: Izinger Katalin


A kiállítás a Berlinben élő és alkotó képzőművész-zenész Baksa-Soós János összművészetét mutatja be. Baksa Magyarországon korábban a legendás alternatív Kex együttes emblematikus figurájaként vált ismertté, jelenleg Január Herceg néven alkot.

Baksa Németországban professzionális képzőművész lett. 1971-től a Folkwang iskolába járt Essenben, grafika szakra, majd a düsseldorfi Kunstakademie-n festészetet, grafikát, valamint szobrászatot-kerámiát tanult olyan világszerte elismert mesterektől, mint Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheim. 1978-ban mesternövendék oklevelet kapott.

Az 1971-ben politikai okok miatt külföldre költözött művésznek ez az első nagyszabású kiállítása. A zenész, költő, korlátokat nem ismerő képzőművész szobrokat, tárgyegyütteseket, akvarelleket, festményeket állít ki. Figuráiból, kis szobraiból egy mammut méretű installációt rendez be, fény- és hangeffektusokkal fokozva a látványt.

Magyarországon a közönség még nem találkozhatott ilyen komplex módon azzal a filozófiával, azzal az egyedülálló világgal, művészuniverzummal, amelyet Január az elmúlt 35 év során következetesen teremtett. Alkotói világa abból az archaikus és tradicionális kultúrából építkezik, amely nyelvektől, civilizációktól függetlenül minden befogadó számára azonnal érthető. Művészete egyetemes hagyományokra épül, ugyanakkor végletesen progresszív. Ősi tudásanyagot hoz felszínre a kortárs képzőművészeti nyelv eszközrendszerével.

A kiállítási térben több száz levelezőlap méretű akvarell, nagyméretű festmény vezet be a Baksa-Soós által kidolgozott és dokumentált művészeti rendszerbe. Egy elsötétített teremben egy grandiózus színpad és az azon a művész által plasztikákból felépített és megrendezett univerzális-kozmikus világkép-jelenet látható. Ez a színpad a projekt koncepciójának központi eleme, csúcspontja, ami kizárólag erre a kiállításra készül. Ugyanitt Baksa-Soós zenéje szól és folyamatos projektoros diavetítés keretében az elmúlt évtizedekben készített mesediáiból készült válogatás látható.