TomᚠDžadon, Domián Gyula, Halász Péter Tamás, Kokesch Ádám, Pavla Sceranková
Előörs - A kritikai tér
2011. március 10. - április 23.
Megnyitó: 2011. március 9. 19:00
Kurátor: Fenyvesi Áron
A kiállítás kiindulópontja lokalitásunk és jelenünk anti-utópia jellegének vizsgálata. A kiállított művek által létrejövő összkép régiónk közelmúltjának és jelenének absztrakt díszleteként is olvasható. A szinte poszt-apokaliptikus elhagyatottságot sugárzó installációk környezetünk társadalmi-gazdasági mozgásaira, annak dinamikájára reflektálnak saját esztétikai eszközkészletükkel.

A sokszor fiktíven használt kelet-közép-európai identitás provincialitásával is ironikus viszonyba kerülő művek nem tagadják le lokális vetületeiket. Éppen ellenkezőleg, a kiállítás azt állítja általuk, hogy a kelet-közép-európai képzőművészet sajátos vizuális nyelve lehet a kultúrtörténetileg a régió tudatalattijába beépült, ám eddig alantasnak vélt "barkács-kultúra", "házilagos kivitelezés" és "garázs-esztétika". Ezek a más kontextusban gyakran negatív jelzők a régióbeli művészek "ezermesteri", alapvetően romantikus és humanista attitűdjét emelik ki a kiállítás keretén belül.

A műtárgyak anyaga, formája, alakja és (imitált vagy valós) funkciója között egyértelmű eltérések mutatkoznak. A térben megjelenő művek leggyakoribb alapanyaga a fa, aminek ruralitását a művészek high-tech, vagy csúcstechnológiát mímelő megoldásokkal írják felül. A kiállított művek között látható egy mozgásérzékelő falusi zsalus kapuzat, amely minden belépőt kizár; egy lopakodó-bombázó alakú hajléktalan-sátor; egy átalakított elhagyott benzinkút, valamint egy tetőstruktúra, ami a galéria teréből választ le egy intim szeletet, privát térként átértelmezve azt.

Halász Péter Tamás és Domián Gyula Első Forma projektjének talán legmonumentálisabb darabja az itt bemutatott Lopakodó - Első Forma 3. című installáció. A mű egy (formai) paradoxon, mely közös nevezőre hozza a radarok számára láthatatlan, hatékony katonai eszközt és a szociálisan marginalizálódó, a társadalom közönye által láthatatlanságra kárhoztatott, a városokból egyre inkább "eltüntetett" hajléktalanok által gyakorlatilag újrahasznosítással létrehozott, átmeneti szállásként szolgáló sátrakat. A művész-duó két teljesen ellentétes jelentésű (high-tech/low-tech) formát sűrít össze egy platformban, rámutatva ezáltal arra, hogy a militarizmus felhajtóereje által vezérelt globalizáció önellentmondó folyamatokat indít be: társadalmaink olyan eszközökbe fektetnek be, amelyek gyakorlatilag a társadalmon belüli törésvonalak számát növelik.

Tomás Dzadon Super Flat című kapu-installációja a művész egyik leglátványosabb és legnagyvonalúbb műve, ami konzekvens tematika mentén felépített praxisához hasonlóan az épített tér és a társadalom utópikus kapcsolatait kutatja. Dzadon installáció-művészete reflexió a társadalom poszt-szocialista állapotára, és egyben a provincializmus kritikája is. Installációja reflektál az ennek következtében létrejövő egyirányú kommunikációra, ugyanakkor különösen hangsúlyos elem a művész számára az, hogy lokális jelenségekkel foglalkozzon - anyaghasználata és témái pedig gyakran a túlazonosulás eszközéhez folyamodnak, és a tradíció jelenkori értelmezhetőségét is kutatják.

Pavla Sceranková új generációs szobrászati praxisa az innovatív anyaghasználatoton és erős konceptuális alapokon nyugszik. Mint nemzedékének számos szobrásza, ő is bátran kísérletezik videóhasználattal. Művészetének sajátossága, hogy mobil szobrokon keresztül kutatja az emlékezet és az emberi észlelés témakörét. Most egy korábbi installációjának videó-dokumentációja látható, melynek középpontjában a korai kelet-európai kapitalizmus egyik szimbóluma, a magán-benzinkút áll. Az évekkel ezelőtt főként az országhatárok-mentén virágzó üzletág nagy része mára már csődbe jutott, ennek mementójaként a mai napig gyakori látványt nyújtanak alsóbbrendű utak mentén az elhagyatott benzinkutak. A szenzualitásra is erősen alapozó munkában a rom-épületet falapok protéziseivel szereli fel, melyek vadnyugati szalonok forgóajtajaira, valamint az átfordítható Nyitva/Zárva táblákra engedik asszociálni a nézőt. A western film-díszletek elhagyatottságát idéző milliő ugyanakkor a közelmúlt gazdasági struktúráinak múlandóságát mutatja fel.

Kokesch Ádám művei formák és funkciók egymáshoz kapcsolásának lehetősegeirol szólnak. Munkái zavart okoznak befogadóik percepciós mechanizmusában, illetve felülírják azok prekoncípiált sémáit. Legújabb műveiben is kvázi-ipari formákhoz rendel egy a tárgyai által csak imitált funkciót. A galéria terébe készült tető-installációjának is az átértelmezési potenciál a kulcseleme: hiszen a tető csak funkciójának primer jeleként kerül megjelenítéséve. Kokesch installációi, objektei, illetve képtárgyai képesek kiemelni és absztrakt módon elkülöníteni a tér bizonyos sajátosságait, ami által transzparenssé válik azok szimbólumokon alapuló működésmódja. Legújabb installációja a privát, és köztér sajátosságait és értelmezéseit ötvözi és konfrontálja egymással. Sajátos tető/búra/harang-installációjával megpróbál a galéria teréből egy privát szeletet leválasztani, ami egyszerre egy személy tartózkodására alkalmas, és amelyben létezve megszűnik a látogató számára a galéria további része.