Gerhes Gábor
Z, avagy egy ország
2012. március 14. - május 11.
Megnyitó: 2012. március 13. 20:00
Megnyitja: Horváth Tibor
2010 novemberében nyilvánosságra került egy olyan állambiztonsági jelentés, amelynek egyik melléklete a titkosrendőrség által használt úgynevezett „operatív lakások” címeit tartalmazta. Az 1974-ben kelt dokumentumban - amit a Fehér Hollók munkacsoport a GoogleMaps program segítségével feldolgozott - csupán az utcanevek és házszámok szerepelnek, vagyis pusztán annyi bizonyos, hogy ezekben a bérházakban voltak az ÁVH által kiépített és a BM állambiztonsági csoportja által felügyelt és a társadalom ellenőrzésére szolgáló K (konspirált) és T (találkozási) lakások.

A konspirált lakások állami tulajdonba tartoztak és a fontosabb ügyekben eljáró ügynökök és más beszervezett személyek látogatták őket, míg a találkozási lakások magánemberek birtokát képezték és túlnyomórészt „önzetlen hazafiasságból”, vagy „meggyőződéses segítőkészségből” adták kölcsön őket az operatív akciók és megfigyelések számára.

Ma az épületek címlistája immár mindenki számára elérhető, de hogy a lépcsőházakon, folyosókon, gangokon pontosan mely ajtók mögött zajlottak a titkos találkozók, már a múltbaveszett évtizedek homálya fedi.

A fenti ismeretek birtokában járta be Budapestet az utóbbi hónapokban Gerhes Gábor, tudatos flaneurként. Visszatért a „tettek helyszínére” és ismeretlen bérházak homlokzatait dokumentálta, ahol egykoron titkosügynökök, kémek és besúgók találkoztak. Szigorú pontossággal, kellő távolságtartással és a Becher házaspár óta ismert tipológiával rögzített egy furcsa, banális városkalauzt, ahol a szerialitás és az uniformizált reprezentáció a félmúlt egyik arctalan inventáriumát rajzolja meg.

Csakúgy ahogy a térképészet, a fotográfia is vizuális jelekből áll: első ránézésre objektíven mutatják be környezetüket, ám jelrendszereik ugyanannyi rejtélyt hordoznak magukban, mint amennyi láthatóságot kínálnak fel. Gerhes Gábor új sorozatában az absztrakt geográfiai jelöléseket fekete-fehér, leíró fotográfiákra cseréli, s így az ábrázolás mögül előhívja a nem-képet, a fényképek árnyékában sejthető, elfeledett budapesti fantomokat. Önmagához híven ismét részleges tudásunkra épít: megmutat és eltakar egyszerre, stimulálja valós ismereteink és a képzelőerőnk közötti átjárást.

Stenczer Sári