Kilátás
Nemzetközi művészet Somlói Zsolt és Spengler Katalin gyűjteményéből
2012. július 21. - október 31.
Megnyitó: 2012. július 21. 11:00
Megnyitja: Sasvári Edit
Régiesnek tűnik a látóhatár szó, olyan, mintha évtizedekkel ezelőtt elfelejtődött volna. Pedig ma is fontos kifejezés, mert többek között érzékletesen jelöli a végtelenbe igyekvő emberi befogadás korlátosságát. Az átvitt értelemben használt horizont is hasonlóan régiesen hat: mintha a felvilágosodás és az utópiák 20. század végi kritikája lassan kiszorította volna a világon talán épp a negyvenes évektől – például a Horizon című nagyhatású angol folyóirattól – a nyolcvanas évek végéig fénykorát élő szót a nyelvből és ezzel együtt a művészetből. Pedig a művészetben, korunkban talán nincs is fontosabb a pontos helymeghatározásnál, a horizont szerkesztésénél. Ha nincs horizont, nincs alap sem, a művek a semmiben lebegnek. A gyűjtemény sem létezhet, ha nem jelöl ki horizontot, mert nincs meg a koordinátarendszer alapsíkja. Ha pedig nincs mihez hozzámérni a vágyakat, akkor minden egyformán fontossá vagy jelentéktelenné válik; az egyenrangú elemek között lehetetlen tájékozódni. Ráadásul a gyűjtemény lényegét tekintve nagyon hasonlít magára a látóhatárra, ugyanis – kimondva vagy kimondatlanul – mindig a tökéletességre tör, de mindig bele kell törődnie saját korlátaiba.

Somlói Zsolt és Spengler Katalin gyűjteményének kulcsszava a horizont, ennek előfeltétele a koordinátarendszer meghatározása, a saját helyzet felmérése. A helyzet adottságként Kelet-Közép Európa; a rendszer itt a „Közép”-ből indul, tengelyei pedig Kelet és Európa. A gyűjtemény axiómája a horizont megrajzolásának igénye, amely ugyanúgy épít a világ kortárs képzőművészeti mozgásainak ismeretére, mint a kelet-európai, ezen belül a magyar tendenciák figyelmes követésére. A magyar képzőművészetet csupán a jelszavak szintjén a nemzetközi vérkeringésben látni kívánó kultúrpolitikával szemben Somlói és Spengler esetében a lehetőségekhez igazított és tettekre lefordított helyzetfelismerésről van szó. A földrajzi elhelyezkedésen túl a szellemi viszonylatok felméréséről. A jelszavakon túl a rendszerré vált gyakorlatról. A magyar kortárs képzőművészet ebben a rendszerben a nemzetközi művészeti világ természetes része: minden alkotása és megnyilvánulása csak ebből kiindulva értelmezhető. Ebben a rendszerben nincs különbejáratú magyar világ, gondolataink fontosságának, mondanivalónk érdekességének mércéje, elképzeléseink horizontja rajtunk kívül helyezkedik el.

Somlói Zsolt és Spengler Katalin gyűjtése azokat az alkotókat célozza meg, akik korunk releváns gondolatait saját identitásuk pontos ismeretében, a kortárs képzőművészet eszközeivel dolgozzák fel. Azokat az alkotásokat, amelyek a korszakot és a benne lehetséges identitásokat nemcsak szűkebb környezetükben képesek tükrözni. A mostani válogatás párhuzamos struktúrákban mutatja be a kelet-közép-európai szemszögből globálisan fontos műveket, amelyek nemcsak a jelenre, de a különböző, disztópiákkal és utópiákkal teli múltakra és lehetséges jövőkre is utalnak. Paweł Książek filmképekből kialakított kollázsait, amelyek a Metropolis disztópikus képeit állítják szembe a Bauhaus építészeti utópiáinak budapesti megvalósulásaival. Muntean és Rosenblum olajfestményét, amelyen az ég felé pillantó, álmodozó tekintetű lány és a hátat fordító kisfiú egy mozgólépcsőn állva tartanak a semmibe – kétoldalt falak, még a másik irányba sem vezet út. A Blue Noses vaskos fotó- karikatúráját a kulturális, vallási és politikai rendszerek zsákutcájáról, Puskinnal, Putyinnal és a gyertyát tartó, pocakos Megváltó Krisztussal. A perspektíva hasonló Nedko Solakov abszurd világ-jegyzeteiben vagy az IRWIN ironikus Malevics-kommentárjában, különbségek csupán a művészettörténeti megközelítés útvonalai között mutatkoznak. A kelet- és közép- európai pozíciók körvonalai a szubjektív, ugyanakkor átfogó világképek háttere előtt válnak még markánsabbá: Tomas Saraceno individuális univerzumai, kétmilliárd éves távlatukkal nem kötődnek az emberileg belátható utópiákhoz, míg Daniele Buetti globális glamour-portréi a disztópiaként megvalósuló jelen lenyomatai.

Ebben a koordinátarendszerben a magyar kortárs képzőművészet alkotói közül azok kaptak helyet, akik pályájuk kezdete óta a legnagyobb természetességgel dolgozzák fel kelet-közép európaiként a világ témáit. A kiállított művek alapján elgondolhatóvá válnak az Olafur Eliasson és Csörgő Attila közötti mélyebb és generációs összefüggések, vagy azok a struktúrák, amelyek mentén Maurer Dóra vagy Birkás Ákos művei egy nagy nyugat-európai vagy amerikai múzeum gyűjteményének részét is képezhetnék. Mindhárom magyar művész – valamint az eleve nemzetközi Société Réaliste – esetében a látóhatár nagyon is korszerű értelemben vett tágassága a legfeltűnőbb; ennek felmutatásánál többet egy magángyűjteményi válogatás ma talán nem is tehet.

Mélyi József

A kiállításon szereplő művészek:
BIRKÁS ÁKOS / BLUE NOSES / BUETTI, DANIELE / CRAGG, TONY / CSÖRGŐ ATTILA /DUMAS, MARLENE / ELIASSON, OLAFUR / IRWIN / KSIĄŻEK, PAWEŁ / KUNATH, FRIEDRICH / MAURER DÓRA / MIYAJIMA, TATSUO / MUNTEAN/ROSENBLUM / PERJOVSCHI, DAN / SARACENO, TOMAS / SCHNELL, DAVID / SOCIÉTÉ RÉALISTE / SOLAKOV, NEDKO / SOTO, JESÚS RAPHAEL / SPOERRI, DANIEL / STOYANOV, KAMEN