Szombathy Bálint
Városjelek 1971 - 2012
2012. szeptember 29. - november 11.
Megnyitó: 2012. szeptember 28. 17:00
Kurátor: Bárdosi József
Megnyitja: L. Simon László
Szombathy Bálint multimediális és nyelvi-ideológiai szempontból több felé ágazó munkásságának egyik fő csapásán találjuk a városi környezetben végzett vizuális jeltani kutatásait, melyeknek kezdete 1971-re nyúlik vissza.

A mozgalmas történeti korszak strukturalista és jeltudományi tanításai, új szempontú nyelvi megközelítései vezették Szombathyt arra az elhatározásra, hogy a zárt műtermeken és kiállítói tereken kívül – a közterületeken – keresse munkálkodásának helyszíneit.

A művész, aki soha sem foglalkozott festészettel és szobrászattal, a városi élettérben mozogva olyan spontán nyelvi jelenségekre, névtelen szerzők tevékenysége nyomán hátrahagyott vizuális nyelvi képződményekre figyelt fel, melyekről úgy vélte, teljes mértékben kielégítik festészeti-szobrászati elvárásait, így hát lefotózva saját műveiként fogadhatja, illetve fogadtathatja őket el.

Ahhoz tehát, hogy festményei és plasztikai alkotásai legyenek, nem kell ténylegesen festenie és szobrászkodnia, elég, ha az adott jelenséget fotón rögzítve kiemeli a környezetéből. Az alkotói kisajátítás modernista gesztusával több száz felvételből álló gyűjteményt alakított ki, melyeknek tárgya egytől-egyig talált eredetű, vagyis objet trouvé.

A művész a számára vonzó vizuális jelenségekre főként az épületfalakon lelt rá. Felfigyelt többek között azokra a négyzet vagy kör alakú üres felületekre, amelyek konkrét üzeneteket tartalmazó cég- vagy reklámtáblák eltávolítása nyomán, illetve korrózió, festékpattogzás következtében jöttek létre.

A nyelvi roncsolódás különféle folyamatait vizsgálva osztályokba sorolta őket, melyeknek közös jellemvonása kivétel nélkül az volt, hogy néhai tartalomközvetítő funkciójuk jelfunkcióvá alakult át, és metanyelvi minőséget vett fel.

Az üres felületeket Szombathy a konkrét, az analitikus és a szuprematista festészet nyelvszűkítő végkövetkeztetéseként ismert üres vászon művészetfilozófiai problematikájával helyezte párhuzamba.

Külön alosztályba sorolta a fa- vagy fémkerettel körülfogott üres felületeket, olyan kérdéseket vetve fel, melyek a festővásznak keretezésének problematikája felé nyitnak csapást.

Figyelmét az sem kerülte el, hogy a jelenkori nagyvárosokban megjelent az üres felületeknek egy újabb fajtája, amely a különféle illegális – jobbára politikai hátterű – szövegek egyszeri vagy többszöri átfestése nyomán alakult ki.

Ugyancsak a házfalak nyelvi állományát kutatva figyelt fel azokra az ecsettel felvitt színminta felületekre, amelyek az absztrakt festészet alapmintáival mutatnak egybeesést. A homlokzatok kifestését végző ismeretlen falfestők hátrahagyta kérészéltű színmozaikokban meglátta az analógiát a magas művészet nyelvi standardjaival.

Az alkotástípusok harmadik nagyobb csoportját képezik az ugyancsak a városi élettérben dokumentált, eredetileg haszonelvű célokat szolgáló plasztikai alakzatok, amelyek viszont szobrászati párhuzamokat vetnek fel. A falfestményekhez vagy az üres táblanyomokhoz hasonlóan ezek a térkiterjedésű formák – elektromos kábelek – sem végső, hanem átmeneti állapotokat jelölnek.

A fotókon efemernek mondható esztétikai állagukban, a változás és az eltűnés állapotában érhetők tetten. A néhány évtizede fényképezett jelenségek ugyanis már rég nincsenek meg.

A kiállításon 40 darab hetvenes évekbeli, vintage minőségű fotó kerül közönség elé. A több száz egyéb exponátumot digitális vetítés, illetve digitális vászon- és papírnyomat formájában ismerheti meg a közönség.

A katalógusban a kimerítő képanyag mellett Maja és Reuben Fowkes Budapesten és Londonban élő művészettörténészek tanulmánya kap helyet, amely az anyagot elhelyezi a nemzetközi művészet kontextusában, értelmezve annak valamennyi releváns aspektusát.