Szalay Péter
Eddig minden rendben
2013. február 19. - március 8.
Megnyitó: 2013. február 18. 18:00
Szalay Péter Eddig minden rendben című kiállításán egy tavalyi és több új munkáját mutatja be, melyeket most láthat először a közönség. Csendéletei látszólag változás nélkül, békésen egzisztálgatnak. Különböző, észrevétlen mozgásokat végző szobrok ezek, melyek a lassan kibontakozó és váratlanul bekövetkező átalakulásra hoznak egy-egy példát.

Az alkotó a mennyiségi felhalmozódás minőségi változásba való átcsapását illusztrálja. De akármilyen játékosan modellezi ezt a világ különféle jelenségein egyaránt megfigyelhető törvényszerűséget, mégsem alapfokú leckét kapunk tőle. Hiszen a kiállítás nemcsak egy szeméttelepen tartott, kissé szürreális technika óra, hanem a civilizált kiállítás-látogató magatartásnak és annak a kortárs képzőművészettel való összeférhetetlenségének humoros bemutatása is.

Miközben ugyanis lelkiismeretesen végezzük a szemlélő feladatát, és ügyesen kikövetkeztetjük, milyen baj fog történni a galériában pár héten belül ezzel a kiállított kompozícióval, mindeközben jellemez minket a nem beavatkozás kötelező érvényű klasszikus művészetélvező attitűdje. Jól is nézne ki, ha megigazítanánk egy csálé installációt, neadjisten belefestenénk egy kevésbé sikerült Munkácsyba! Szalay minket használva mutatja meg, hogyan ne vegyünk tudomást egy problémáról, hogyan ne alakítsunk egy helyzetet. Rendszerében egyenlővé válik a befogadás az elfogadással.

Hála annak a sokszor kárhoztatott, jelen esetben teljesen kiaknázott fenoménnek, hogy a jelenkori művészeti produktumok időnként csak izzasztó agymunka árán külömböztethetőek meg a szeméttől vagy egyéb nemművészi környezeti elemtől. Szalay nem szemétkedik velünk. Ezt a körülményt egyszerűen meghagyja előjel nélküli működési közegnek.

Amilyen természetellenes a zuhanás végtelenjébe feledkezett ember, annyira természetes egy hagyományos kiállítási környezetben az, ha a néző csupán sétálgatásra, nézelődésre, adott esetben olvasásra vállalkozik. Csakhogy ennek most igen látványos következményei lesznek. A kiállítás fókusza pontosan az a tárgyi és pszichikai állapot, ami megelőzi a becsapódást. Szándékosan elnyújtja azt, s így szó szerint körüljárhatóvá, vizsgálhatóvá teszi.

A tárgycsoport és a néző is átadhatja magát pillanatnyi jóllétének, annak a fázisnak, amikor még minden rendben. Ehhez azonban elengedhetetlen a tudat, hogy nem sokára egyáltalán nem lesz rendben minden. Ahogy az élet konstitutív feltétele a halál, úgy a leeső vázáé a csörömpölés. De hiába tudjuk, a tapasztalásig ez puszta prekoncepció. Az Art9 Galéria tárlata végső soron időt ad nekünk a jelen pillanat fékezésével, hogy megmerítkezzünk egy normál esetben villámycsapásnyi időterjedelmű felismerésben, mielőtt kitör a káosz.