2B
Hecker Péter
Magyar tejföl
2013. június 13. - július 5.
Megnyitó: 2013. június 12. 18:00
„A nemzeti élet minden megnyilvánulása a legádázabb nemzeti célszersűség alá rendeződött, s mind reális, mind képzelt teljesítményeik – a Nobel-díjtól kezdve az olimpiai rekordokig – elvesztették spontán, öncélú jellegüket, és belekerültek a nemzeti öndokumentáció szolgálatába.”
Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága (1946)

Az új magyar nacionalizmus – összehasonlítva Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi korának nemzeti ideológiájával – nevetségesen ostoba, kisszerűsége szinte szórakoztató és egyfajta provincializmusból fakad.

Ez a fajta nacionalista öntudatosság leginkább a helyhez kötöttségben mutatkozik meg, a provincializmus idejétmúlt és tökéletesen beszűkült gondolkodása jellemzi.

A kelet-európai országokra jellemző kisebbrendűséggel és beszűkültséggel összefüggésbe hozható az a pszichopatológiai állapot (depresszió), amely hatására az adott tér (ország, régió) érzékelése jelentősen torzul. Az arányvesztés, amely a tér kereteinek látszólagos szűküléséhez vezet, leginkább a zárt és korlátolt kultúrákra jellemző.

Az elmúlt hónapokban ezt a jelenséget (nemzeti provincializmus a periférián) és ennek szimbólumait vizsgáltam és tettem festményeim tárgyává. Ezek a nagyméretű festmények sematikusan és fekete-fehér árnyalatokban ábrázolják mindazokat a példákat, amelyeket e jelenségek egészéből szubjektív döntéseim alapján kiemeltem.

A legendás hat-három, a magyar tejföl, a szent korona, a magyar népmesék, a nemzeti divat, a magyar történelmi hősök és a jellegzetes magyar nemzeti tájban megjelenő ellenséges haderő mind ennek a provincializmusnak a kifejeződése. A monokróm sorozatot kiegészítve és a közélet helyzetére reagálva, síró közalkalmazottakat is festettem.

Hecker Péter