Hosszú történetem

- válogatás az életműből -

2013. október 18. – november 24.
MegnyitóOpening: 2013. október 17. 17:00
MegnyitjákRemarks by: Szemadám György, Dresch Mihály
Ardai Ildikó az az egyedülálló személyiség a magyar textilművészet területén, aki a műfaj minden ágában meghatározóan és folyamatosan van jelen, több mint negyven esztendeje. Ez a jelenlét már önmagában is páratlan, és akkor még nem is említettük művészetének sokrétegűségét. Nem szokott ugyanis előfordulni, hogy egy művész a tértextil területén, a modern design térfelén és az archaikus technikán alapuló, népművészeti újjáéledés terén egyaránt a legjobbak közül való.

Ardai Ildikó egész munkásságára jellemző, hogy ő az, aki a tárgyalkotó művészek között talán a legpontosabban valósítja meg azt a kapcsolatot a népművészet-magasművészet között, amit végül is a Bartók-féle ideának tartunk. Mindez igaz volt már a hetvenes évektől, ahogy a népművészeti formanyelvet értelemszerűen – azaz alkotóian – interpretálta.

A tradicionális kézművesség mai funkciói mások, a feladatok és célok eltűntek, s vele a népművészet, mint olyan kihalt, vagy legalábbis hagyományos formái nem élők. Ardai számára mindig rendkívül fontos volt a formálás eredeti alkotórészeihez való visszanyúlás, ami ráadásul eredetileg természeti formákhoz vezethető vissza.

Fitz Péter