ACB
Szalay Péter
Kettős látás
2014. április 18. - május 29.
Megnyitó: 2014. április 17. 19:00
Kurátor: Kozák Zsuzska
A Kettős látás című kiállítás Szalay 2013-as Maradványérték című bemutatkozásának következetes folytatása, amely a galéria felújításáról emlékezett meg, felhasználva a termelődött építési szemetet. Itt az új, trendi és steril galériatérnek tart tükröt ironikusan letisztult installációival, kifényezett kisplasztikáival.

Mindkettő alkalmaz néprajzi jellegű elemeket, de, míg a Maradványérték jelenbeli anyagot helyezett a múltba archiváló módszerekkel, addig a Kettős látás régi idők fenoménjeit ülteti vissza a jelenbe, különböző torzítások eszközével, mint például nagymamáink nippjeinek tükrözése, és párosítása a Rorschach-teszt képeivel.

A Kettős látásnak tehát központi eleme a szimmetria fogalma, amely egyfajta etnomatematikai kitekintéssel gyakorol kritikát. Az etnomatematika tudománya az átfogóan csak „régi népeknek” nevezett kutatási alanyok ránk maradt használati tárgyait vizsgálja, azok díszítőmotívumaiból az adott közösség matematikai ismereteire következtetve.

Ennek a — szimmetriaelveket is tartalmazó — tudásanyagnak a színvonala pedig összefügg az azt birtokló társadalom kulturális gyakorlatának, elvont gondolkodásra való képességének szintjével is. Szalay primitív, illetve látszat- szimmetriákat vonultat fel, melyek a kiállítás egyik vezérfonalát képezik.

Csörgő Attila, Barabás Márton és sokan mások használják a geometria fogalomanyagát, technikáit, Szalay Péter azonban ezek közül a tengelyszimmetriát jelölte meg kizárólagos referenciapontnak műalkotásai strukturálásában. Erre a tudományos ábrázolási modellre épül a kiállítás teljes anyaga.

A szimmetria fogalma határhelyzetű a természettudományok, a művészet és a technika között, mert összekapcsolja azt a háromféle fő törekvést, amellyel az ember a világhoz, annak megértése céljából közelít. Ugyanakkor, a szimmetria az ember zsigeri esztétikai érzéke szerint kellemes dolog – a Kettős látás feltárja azokat az eshetőségeket, amikor ez az alapvető szemléletmód visszájára fordul.

A művek magyar kultúrtörténeti és biblikus utalásrétegei, és azok aktuálpolitikai viszonya egyensúlyban áll a műalkotások bizarr megjelenésével, és nem utolsó sorban élceivel. A bájt felülíró torz formák és a peckesen felvevőgép elé álló juhászok derűjét korrodáló, rossz minőségű fotónagyítás végeredményben egy etnografizáló lidércnyomásban forr össze.

Az alkotó, tőle megszokott módon nem válogat anyagokban és technikákban, sőt újabb és újabb fogalmazásmódokhoz nyúl, megőrizve csípős humorát és sokrétű utalásrendszerét. Tobzódik a giccs, a néprajz, az ikonográfia összemosása által nyert lehetőségekben, elvezetve egy sorssá mélyült döntésképtelenség érzetéig.

Kozák Zsuzska