Szombathy Bálint
Stemplik
2014. szeptember 12. - október 22.
Megnyitó: 2014. szeptember 11. 19:00
Szombathy Bálint első acb Galériában rendezett kiállítása az alkotó pecsétművészetébe nyújt betekintést, Szombathy pecsétművészetének korai, legintenzívebb korszakát elevenítve fel. A művész a 70-es évek végén érkezik el arra a pontra, amikor művészpecsétjeit egyre inkább függetleníti a napi alkalmazástól, vagyis küldeményművészeti [mail art] tevékenységétől. Saját tervezésű gumipecsétjei tehát nem csak levélborítékjainak és levelezőlapjainak nyelvi kiegészítését, dúsítását szolgálják, hanem önálló grafikai nyomóformaként jelennek meg, általában A4-es szabványméretű papíron vagy fotón.

A közönség megismerkedhet a művész azon munkáival is, amelyek a küldeményművészet világát nyitják meg. Közéjük tartoznak azok a levélborítékok és szerzői levelezőlapok, melyeket Szombathy a világ más tájain élő alkotóknak postázott, akik különféle szöveges és képi beavatkozásokat eszközöltek rajtuk, majd visszaküldték őket a feladónak. A sorozatban Szombathy valamennyi szerzői lapja megtalálható, melyeket a 70-es évek második és a 80-as évek első felében alkotott, több száz példányban szórva őket szét az Örök Világhálón [Eternal Network]. A fénymásolással és síknyomással sokszorosított képeslapokat saját kezűleg pecsételte felül művészpecsétjeivel. Közöttük jelennek meg a Szombathy Art logó különféle változatai.

Külön csoportot alkotnak a Cavellinivel folytatott levelezési csere kétszerzős tárgyi darabjai. Szombathy küldeményeinek borítékjait az öntörténetírás olasz mestere saját művészetének ikoni elemeivel egészítette ki, olyan ihlető alapként tekintve rájuk, mint amelyek alkalmasak új kompozíciók létrehozására. Az együttműködés sajátos példáját illusztrálja továbbá az USA-beli alkotókkal 1979-ben realizált sorozat. Szombathy a Nyugati-Part új-dadaista művészeinek kiküldte a Szombathy Art in America szövegű gumiforma több példányát, arra kérve őket, szervezzenek köréjük különböző egyéni akcióikat. Közéjük tartozik többek között az Anna Banana által véghezvitt utcai pecsétművelet.

Ezzel egy időben a művész a Szombathy Art pecsétváltozatok huszonöt darabból álló nyomódúcát külön papírlapokra is lenyomta, önálló grafikai művekként értelmezve őket. Ebben a ciklusban a művész máig használatos logója különféle hangzatos reklámszlogenekkel egészül ki, az individuális mitológia felé terelve az értelmezés irányát. Újabb sorozatokba tagolódnak be azok a munkák, melyekben a művész a költészet szűkebb és a nyelv tágabb fogalomkörének kapcsolatrendszerébe igyekszik bepillantani ([POETRY?] / language), illetve talált sajtófotókon alkalmazza a bélyegzőket. Pecsétművészeti munkálkodása folyamán esetenként talált stempliket is felhasznál. A 70-es években egy budapesti írószer boltban vásárolta azt a szettet, amelyben különféle forint névértékek jelennek meg. A forint devalvációja című sorozatban az értéktelenedés effektusát úgy éri el, hogy a nyomóformára egyre nagyobb erőt fejt ki.

Szombathy azon alkotók közé tartozik, akik a 70-es és 80-as években intenzíven részt vettek a küldeményművészet eseményeiben, ám a pecséthasználatot idővel elvonatkoztatták a nemzetközi mozgalom nyelvi szempontból eklektikusnak mondható napi gyakorlatától. Ennek nyomán hozták létre a függetlenül funkcionáló és önálló kis-grafikai irányzattá erősödő gumipecsét művészetet. A fent említett két évtized folyamán mintegy ötven saját tervezésű pecsétet dolgozott ki, de időnként használt talált vagy kölcsönbe kapott bélyegzőket is.