Embert keresek

2014. október 18. – november 14.
MegnyitóOpening: 2014. október 17. 18:00
A napfényes utcákon lámpással bolyongó Diogenészhez hasonlóan a Kortárs Művészeti Intézetben ember után kutató látogatóknak sincs könnyű dolga.

Megannyi nyom utal azok közelségére, akik egy geometrikus formát egy ideológiához rendelnek, vagy egy kitalált történettel moralizálnak, olykor históriát kanyarítanak belőle – vagyis azokéra, akik mellett a bölcs rezzenéstelen arccal elsétált. A mechanikus virágként nyiladozó exszimbólumok, a tanulság terhétől megszabaduló állatfigurák világában rejtőző emberről („az” emberről) azonban első pillanatban csak annyi állítható teljes bizonyossággal, hogy kiváló a humorérzéke.

Szalay Péter a 2010-es, pécsi szobrászművészeket bemutató Bizalom után másodszor állít ki az ICA-D-ben, ezúttal önállóan. Az Embert keresek című tárlat kinetikus szobrain, objektjeiben, installációiban és festményein gyermeki hozzáállással, gátlástalanul üresíti ki a jelképeket, mossa össze a természeti jelenségeket az ideológiákkal, melyek után letagadhatatlanul kiütközik, hogy milyen egészségtelen minden beszélni képes állat számára, ha annyira politikától átszőtt a léte, mint ma a mienk.