Erdélyi Gábor
Körbe-körbe
2015. január 8. - február 7.
Megnyitó: 2015. január 7. 20:00
Megnyitja: Tóth Árpád
(interjú részlet)

Akkor valójában téged időről időre ugyanaz foglalkoztat.

Talán fontosabb, hogy a befogadót mi foglalkoztatja, amikor a képeimet nézi… Mint képzőművészetet csináló az első lépést megtettem, amikor felépítettem egy képi világot. Az beszél, nekem nincs többé szavam. A következő körben az én szubjektumom már nem számít, ezért ebben az aspektusban szinte lényegtelen, hogy mi az, ami engem foglalkoztat. De nem akarok kitérni a kérdésed elől. Bárminemű is legyen a gondolat, az sokasodik és egybegyűlik, majd feltorlódik és megáll. Pillanatképpé merevedik. A kép semmi többről nem szól, minthogy alapul veszem a teret. A tér egy csomag, a csomagban a téma, a motívum, a történet és egyebek. Együtt van minden, mert nincs kiemelve semmi, az egész „Isten állatkertje” belefoglaltatik a képbe.

Most a festményeid teréről beszélsz…

Teljesen mindegy, hogy a festmény belső teréről, az én teremről, a hűtőben lévő vaj vagy a gondolataink teréről beszélek, nagyobb rálátásban mind ugyanaz. Mindaz, ami valaha is szóba kerül, a világunk terében zajlik. Lényegi kérdés, hogy a határok miként tágíthatóak általunk vagy miként tapasztaljuk a módosulását. Nos, ezt a kérdéskört feszegetik a festményeim…

A falakon zajmentes nyugalomban sorakozó szürke vásznakat látok, de a valódi látványosság mégsem a vásznak „arcán”, hanem a peremükön van.

Leegyszerűsítem: amennyiben a kutatásom célja az ismeretlen valami, az úgy kezdődik, hogy nevezzük meg az életterünket. Azt nagyjából tisztán látjuk, és abból van praktikusan a legtöbb. Ez biztató, egyúttal drámai hatású is. De hogy oldjam kicsit, és egy másik hasonlattal is éljek: az újabb festményeim olyanok, mint a nagymamáink befőttjeit fedő celofánok, amik különböző színű gumikkal vannak a peremekre kifeszítve. Ha a kifeszített celofánfedőt gumistul lehántjuk az üveg szájáról, akkor minden összeugrik. A két dolog szimbiotikus összefüggésben van egymással. Képi nyelvre mindezt úgy fordítanám, hogy a tér egyenlő a celofánnal, a tudásunk, javaink és érvényesítőképességünk pedig megfeleltethető a színes gumiknak.

Zsikla Mónika