Mélyáramok

Kortárs magyar fotográfia kontra klasszikusok

2019. december 15. – 2020. március 15.
MegnyitóOpening: 2019. december 14. 15:00
KurátorokCurators: Szarka Klára, Somosi Rita
Felfedezésre hívja a látogatókat a Mélyáramok című tárlat. A nagyszabású kiállítás a magyar fotográfiában tetten érhető párhuzamokra, kapcsolatokra, gyakran rejtett, de mégis létező mélyáramokra fókuszál. A világhírű elődök – többek között Brassai, Lucien Hervé, Paul Almasy – eredeti művei mellett a kortárs magyar fotóművészet számos alkotásával is megismerkedhetünk.

A párbeszéd egyik terrénuma az a válogatás, amelyik a Szöllősi-Nagy-Nemes műgyűjtő házaspár fotográfiai kollekcióját bemutatva tárja föl a mélyáramokat a klasszikus és a kortárs gesztusokban. Maurer Dóra, Trauner Sándor, Miskolczi Emese, Sugár Kata, Tóth György és még sok más művész képeinek együttese, kiegészülve néhány nem magyar klasszikus, Frantiąek Drtikol vagy Nadar műveivel.

A kiállítás másik részében a Budapest FotóFesztivál keretein belül immár harmadik éve megrendezett kortárs fotográfiai kiállításokat átgondolva, félszáznál is több magyar fotóművész műve kerül a kiállítótermek falain egymással kölcsönhatásba.

Ezekből a különleges „műfaji” kiállításokból kiindulva – a műgyűjtői kollekciót is melléjük rendelve – a mostani összeállításban még inkább fókuszáltan és komplexen tárulhatnak föl a mélyáramok a magyar fotográfiában. Vagyis a klasszikus műfajok mai értelmezései, a távolabbi és a közelmúlt jeles alkotói a kortárs művészekkel egy közös tárlat keretében mutatkoznak be a debreceni közönségnek. A jelen gazdagsága és a múlt értékes öröksége nemcsak tanulságokat, de felfedezői élményt is ígér a látogatóknak.

Kiállítók: Paul Almasy, Rogi André, Apáthi-Tóth Sándor, Balázs Zsolt, Balla Demeter, Balla András, Balogh Viktória, Bán András, Bartis Attila, Bátorfi Andrea, Benkő Imre, Etienne Beothy, Biró Dávid, Bohus Réka, Boros György, Brassai, Chochol Károly, Csortos Szabó Sándor, Darab Zsuzsa, Deim Balázs, Diósi Máté, Érdi Róbert, Fejér János, Flanek Péter, Frankl Aliona, Gáti György, Gink Károly, Gombai Gellért, Gulyás Miklós, Gyulai Szilvia, Haid Attila, Hamarits Zsolt, Herczeg Eszter, Herendi Péter, Rodolf Hervé, Lucien Hervé, Hevesy Iván, Horváth M. Judit, Horváth László, Kaczur Pál, Josephkadar, Kállai Márton, Keleti Éva, Kerekes Gábor, Kiss-Kuntler Árpád, Kokavecz Boglárka, Dora Kontha, Ergilandau, Liszkay Lilla, Lugosi Lugo László, Luzsicza Fanni, Maurer Dóra, Mészáros László, Mikes-Devich Re?ka, Miskolczi Emese, Nadar, Pátkai Rozina, Rédling Hanna, Regős Benedek, Riskó Gáspár, Rizmayer Péter, Rubi Anna, Sándor Emese, Sarkantyú Illés, Schild Tamás, Sióréti Gábor, Sivák Zsófia, Somlósi Lajos, Somogyvári Kata, Sugár Kata, Dr. Szász János, Szalai Eszter, Szalóki Ági, Szilágyi Lenke, Tóth György, Alexandretrauner, Urbán Ádám, Varga Tamás, Vasali Katalin, Vattay Elemér, Vedres Ági, Vékás Magdolna, Zagyvai Sári