ef Zámbó István, fe Lugossy László, Szirtes János
Pontos, mint az atomóra
2019. december 7. - 2020. február 1.
Megnyitó: 2019. december 7. 12:00
Kurátor: Balázs Kata
A Pontos, mint az atomóra c. kiállítás három, a magyar képzőművészet utóbbi néhány évtizedének történetében megkerülhetetlen alkotó munkáit vonultatja fel. EfZámbó István és feLugossy László az alternatív művészeti központnak számító szentendrei Vajda Lajos Stúdió (1972), illetve az 1980 és 1986 között működő, legendássá vált új hullámos/art punk Bizottság zenekar alapítói. Olyan képzőművészek, akik számára a zenével, performatív műfajokkal, különösen feLugossy esetében pedig az irodalommal való folyamatos kapcsolódás természetes összetevője az alkotómunkának. A MOME tanszékvezetőjeként is ismert Szirtes János pályájának indulása egyaránt kötődött a Vajda Lajos Stúdióhoz és a neokonceptuális INDIGO csoport tevékenységéhez. Munkásságában a műtárgy (festészet, grafika) és a performance, valamint a videó egymással párhuzamosan, egymást feltételezve van jelen.

A tárlat a három művész 1988-ban a Miskolci Galéria egykori helyszínén a Déryné utcában rendezett közös bemutatójának inspirációjára jött létre. Egyszerre idézi fel a harmincegy évvel ezelőtti kiállítást, erősíti meg az alkotókat összefűző évtizedes alkotói-baráti kapcsolatokat, és mutatja be aktuális, kifejezetten erre a helyszínre létrehozott munkáikat, illetve tárgy együtteseiket. A művek, hasonlóan az 1988-as tárlathoz, a műfajok közti határok feloldásának jegyében születtek, a helyspecifikus, performatív elemekkel rendelkező installáció, a videó és a festészet médiumait egyaránt használva.

A kiállítók egy-egy friss egyéni kiállítást hoznak létre a galéria műemléki szárnyának helyiségeiben, de korábbi festmény-és installációs műveik, sőt, kifejezetten a helyszínen létrehozott együttesek is szerepelnek a bemutatón. A tárlat igyekszik összekapcsolni a múlt és a jelen dimenziót a kiállítók egyéni és egymáshoz kapcsolódó tevékenységében egyaránt. A kiállításon belül ezért egy archív dokumentumokat, mozgó-és hanganyagokat bemutató szekció, a MissionArt Galéria vendég tárlata is helyet kap, "Az Új Modern Akrobatika régen és ma" címmel, amely az 1986-tól kezdődően intenzív hazai és nemzetközi jelenléttel bíró Új Modern Akrobatika csoport történetét mutatja be. A három kiállító mellett a performance-zenekar állandó tagja volt Szemző Tibor zeneszerző-médiaművész, a kortárs klasszikus zene magyarországi elterjesztésében élenjáró 180-as Csoport alapítója. A csoport munkájában alkalomszerűen részt vett két zenész, Magyar Péter és Waszlavik Gazember László is. A megnyitón az utóbbi évtizedekben ritkán fellépő Új Modern Akrobatika performance-át láthatja a közönség, a csoport tevékenységét feldolgozó dokumentumfilm bemutatójára pedig a kiállítás záróeseményén kerül sor.