Kis magyar luminokinetika
KIS MAGYAR LUMINOKINETIKA Luminokinetikus
2020. szeptember 16. - november 1.
Megnyitó: 2020. szeptember 15. 09:30
A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ismert luminokinetikus csoportok (GRAV, Nul, ZERO, USCO stb.) nemcsak a kapitalista "nyugaton" működtek; hasonló csoportosulások léteztek a szocialista "keleten" is, bár egészen másképp. Az "azóta nyugaton" írt kánonba e csoportok jellemzően nem integrálódtak, de az "azóta keletibe" sem. Az egykori Szovjetunióból a Dvizsenyjére vagy a Prométheuszra vonatkozó információk újabban kezdenek elérhetővé lenni, de a Magyar Népköztársaságban 1975 és 1979 között működő Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Magyar Iparjogvédelmi Egyesület (MIE) Iparesztétikai Szakosztályáról (ISZ), illetve ennek feloszlását követően a hasonló tagösszetételű Kineteamről e kiállítás lehet az első lépés afelé, hogy tevékenységük szélesebb nyilvánosság elé kerüljön.

E magyar csoport(ok) a nemzetközi fényművészet föltárt és bizonyos tekintetben kanonizált vonulatába illeszkednek, lévén célkitűzéseik és eszközeik hasonlóak: fénykörnyezeteket, olyan műveket alkottak és terveztek, amelyek esetében a művészeti formálás színes és mozgó fényekkel történik a mű adott külső vagy belső terében. A gazdasági-társadalmi közeg azonban merőben eltérő volt a szocialista és a kapitalista mérnök-fényművészet eseteiben - hiába volt mindkettőjük jellemzője a szociális igény, a ma már képzőművészeti közhelynek számító törekvés a közönség aktív részvételére, vagy a köztéri megjelenés szándéka.

A "nyugati" típust erős baloldali kritika érte, mint puszta látványosságot, amely csak az elnyomó kapitalista piac egyik újabb reklámfogása. "Keleten" pedig azért támadták, mert túl "nyugatias" volt. Az utólag már groteszkül komikusnak tűnő helyzetben - amelynek megértéséhez elengedhetetlen a hidegháború narratívájának ismerete - a "nyugati" és a "keleti" mérnök-művész csoportok néhány jellemzője és a fő különbségek jól azonosíthatók.

A Magyar Népköztársaságban, ahol a magántőke gyarapodása nem a legjellemzőbb társadalmi feszültségforrás volt, a mérnökök és művészek együttműködése elvben tökéletesen illeszkedhetett volna a szocialista tervgazdaság működéséhez. A reklám-stigma okafogyott volt, és az alkotók valóban használhatták volna a fénykinetika köztér-transzformáló erejét a modern (szocialista!) élet kifejeződéseként, környezetesztétikai jobbítás szándékával. Az alkotói folyamat demokratizálódása jegyében a műveket együtt alkották meg, amelynek során a művész egyenrangú partnere a mérnöknek, az esztergályosnak, lakatosnak. Azonban e szocializmus bukott utópia volt, a demokratizálódás totális látszatával, ahol az ideológiai homogenitás fönntartása érdekében az állam és képviselői üldözési mániával szemlélték a művészi-technológiai innovációt.

A döntéshelyzetben lévő pártkatonák házmesteri hatalmuknál fogva elutasították a luminokinetikát mint képzőművészetet, így a fény művészi alakításával foglalkozó művészek kénytelenek voltak a műszaki-tudományos szervezetek ernyője alatt csoportosulni, legitimációt szerezni. Ezért jött létre a MTESZ égisze alatt az első fénykinetikus csoport Magyarországon, Egerben. Egy pusztán nagyon makacs ellenállást kifejteni képes, (többszörösen rossz értelemben vett) konzervatív közegben vitt heroikus vállalkozásuk azonban nem lett teljesen eredménytelen saját korában sem: kiállításunk ennek a következetességnek kíván emléket állítani.

Kiállító művészek: Balogh László, Bodó Károly, Dargay Lajos, Herwerth József, Szatmári Béla, Tilless Béla, Varjasi Tibor, Z. Gács György