exindex
kiállítási ajánlat | megnyitók | aktuális kiállítások | külföldi kiállítások | kiállítóhelyek
  1. in english

«« vissza
Elek Judit Katalin, Erdei Krisztina, Fabricius Anna, Fekete Zsolt, Fodor János, Kudász Gábor Arion, László Gergely, Szabó Sarolta, Szász Lilla, Tóth Szilvia, Zana Krisztián
Dokumentum 6
A mindennapok színeváltozása
2004. május 15. - június 13.
Megnyitó: 2004. május 14. 18:00
Kurátorok: Petrányi Zsolt, Jokesz Antal
Megnyitja: Beke László

további információk a kiállításról, kiállító művészekről
a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház honlapján »»

A Dokumentum 6 egy olyan negyedszázada tartó kiállítás-sorozat része, ami a fotográfiai alapú képek legújabb, legaktuálisabb megjelenési formáira figyel. Ez alkalommal a rendezők koncepciója ismét a fiatal alkotók felé irányul, akik színes, naplószerű, életmódot feldolgozó vagy értelmező alkotásaikkal újszerű képet adnak környezetünkről. A 2004. évi Dokumentum kiállítások meghívott művészei az úgynevezett „dokumentarista” fotográfia tanulságainak alapján keresik azt a szemléletmódot, ami a kortárs világ leírója, kifejezője lehet. Az általuk exponált kép többnyire manipulálatlan, mégis a szubjektivitás irányába mutat oly módon, hogy a művész személyisége a valóság képi tükrében jelenik meg.

Nemcsak a média, de a fényképezés történetében is megfigyelhető tendencia, hogy minél nagyobb befolyásra tesz szert a tömegkommunikáció, annál nagyobb igény mutatkozik a magánszféra függetlenedésére. A privát fotó hihetetlen mennyiségű képtermelése ma már nem is ma! terializálódik, hanem különböző digitális készülékek által leképezve, kijelzőkön vagy képernyőkön él, és csak a még újabb képek által törlődik. Érzékelhetően a vegetatív képi kommunikáció irányába haladunk: a képek létrehozása és fogyasztása szinte már nem is tudatosan történik, hanem bizonyos élethelyzetek automatikus és elválaszthatatlan része, sőt célja – legalábbis ha engedünk a szolgáltatások és technológiák csábításának vagy a marketing nyomásának.

Ugyanakkor az identitáskeresés természetes, ösztönös folyamata az is, hogy a szubjektum nem hagyatkozik a médiaképben sugallt eszményekre, hanem igyekszik a saját vizuális mintáit a rendelkezésre álló eszközökkel megteremteni.
A fényképezés, a digitális képrögzítés, -mentés, -szkennelés, -továbbítás vagy -manipulálás is – a technológiai különbségek ellenére – ugyanolyan kifejezési vagy önmegvalósító eszközzé válhat, mint például a kreatív fotográfia fénykorában volt... De azért ne legyenek illúzióink, a privát szférát, az önmegvalósítást, sőt álmainkat sem hagyja érintetlenül jelen korunk médiaképe! A művészetnek a függetlenség megőrzésére ezért az maradt a legfőbb fegyvere, hogy nemcsak a valósághoz, de e valóság aktuális médiaképéhez való viszonyát is folyamatosan evidenciában tartja és különféle módon reflektál rá. A fényképet nem önmaga, hanem kontextusa határozza meg, és ebben nagy szerepe van az egyéb csatornákon hozzánk eljutó képeknek, a médiának összességében. A fotográfus akarva-akaratlanul azokhoz a képekhez és hordozókhoz viszonyít, ami környezetét meghatározza, és ahhoz hasonul, vagy attól tér el. Ez olyan alapvető változás, ami a fotográfia kizárólagosságát szüntette meg hazánkban és a világban egyaránt.

A Dokumentum 6 projekt 2004. évi kiállításai, a már túlságosan is ismert „dokumentarista” képi fordulatokon túllépve, a személyes és friss valóságfeltárásokra koncentrálnak, ilyen formában tehát semmiképpen nem egy szürkés-fekete fotótörténeti keretben, hanem a mindennapok világának színes médiakeretében vagy - kontextusában megjelenő valóságképet mutatnak. A Mai Manó Házban rendezett kiállítás művészeit is az a környezet inspirálja, amelyben élnek és mozognak, vagy amellyel személyes kapcsolatuk van. A képeiken látható „valóság” tehát nem más, mint a művész valósága, amely azt a kérdést veti fel, hogy munkásságuk kézenfekvő irányultsága miképpen „lényegülhet át” a művészet keretein belül. „A mindennapok színeváltozása” alcímmel jellemezhető tárlat tehát azt bizonyítja, hogy a fotográfiai szemlélet is a szubjektumon keresztül vezet az egyetemes tartalom kifejezése felé.

A dunaújvárosi kiállítás – amelynek lényegét a Távolság/Distance címmel jelölhetnénk – magyar és külföldi résztvevői még koncentráltabban élnek a fotós privát világának és környezetének reprezentációjával. A valósághoz való viszonyunkat többek között a mindennapi tapasztalat és ahhoz szorosan kapcsolódva a vizuális érzékenységünk, szenzibilitásunk is meghatározza. A dolgokhoz való vonzódásunk vagy elfőrdulásunk személyiségünk kivetüléseként is értelmezhető, ilyen tekintetben ez a kiállítás a fényképész és választott témája közötti bizonytalan viszonyról szól. Érdeklődésünk középpontjában az a kérdés áll, hogy miként jellemezhető a művész és az általa kiválasztott, fényképen rögzített valóságdarab közötti reláció: a választásban személyes motiváltság érhető tetten, így akarva-akaratlanul a dokumentált világ egy személyes olvasatot és értelmezést kap. A „távolság” tehát az alkotó és a téma, a valóság és a művészet között van, mert semmilyen kép nem lehet tárgyilagos és leíró – hanem épp ellenkezőleg –, az minden esetben e bizonytalan viszony felmérésének eredménye.

Ha ezt a vizsgálódást kizárólag a szubjektum és a látható dologi világ közötti relációra korlátoznánk, még akár „szubjektív dokumentarizmusról” is beszélhetnénk. Ha viszont a létrejövő kép valamiféle folyamatosan változó új identitás meghatározásaként is aposztrofálható, már ki kell tágítanunk a valóság fogalmát a mindenkor aktuális médiaképpel, mint a személyiséget aktívan befolyásoló vagy alakító közeggel. Ha pedig az így kapott kép látványában és fogalmiságában eltér a már ismert dokumentarista típusú valóságfeltárásoktól, az csak azért lehet, mert közben folyamatosan változik a technológia, változik a világot leíró nyelvezet, változik a mediális környezet, és benne: megváltozunk mi magunk is.

2B
ACB
Luk
M21
exindex 2000-2008
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány