Díszelvonulás

2009. május 29. – július 31.
MegnyitóOpening: 2009. május 28. 19:00
Az AES+F művészcsoport Defile c. projektje az individuum halálfelfogását kutatja. Divat és halál összekapcsolásával egy új ellentétpárt hoztak létre, a klasszikus szerelem és halál, szépség és halál elképzelés-párok kortárs verzióját. A két fogalom párosításának oka az is, hogy mind a nyugati, mind a keleti kultúrákban az ókorból származó hagyomány a halott testének feldíszítése és a fényűző temetkezési menetek is. Különböző rítusok alakultak ki tehát a halál körül, részben a halandóság elutasítására, részben pedig az elmúlás kivédésére.

A művészcsoport célja a divat ideiglenességének és a halál állandóságának, elkerülhetetlenségének ütköztetése, ám egyúttal az élet körforgásának felvillantása is, a középkori karneválok és haláltáncok szellemét megidézve, hisz az utóbbiak is a halál feldolgozását kívánják megkönnyíteni. A divat lehet a halálfélelem leküzdésének modern lehetősége, mert állandóan változik, múlandó és ideiglenességet fejez ki.

Az AES+F modelljei egyrészt ismeretlen halottak, másrészt élő, sikeres haute-couture manökenek, s a róluk készült felvételek eredményét digitális átalakitás után láthatjuk. A csoport párizsi, milánói és londoni divattervezőkkel dolgozott együtt, a jelen kihívó és provokatív divatművészeivel, akik exkluzív ruhákat terveztek a projekthez. Viselőik pedig azt a hatást keltik, mintha láthatatlan pódiumon felvonulva, hullámzó ruhaszegéllyel a kifutón siklanának. Az orosz művészcsoport munkája kíméletlen konfrontáció a test sebezhetőségével, szépség és élet múlandóságával.