Ma tartsunk tüdőnapot. Egy mély lélegzettel kezdődik, megemelkedik a bordakosár, és a nyomáskülönbség következtében beáramlik a levegő, kitölti a rendelkezésre álló barlangrendszert, üregeket, kürtőket, megfeszül a mellkas, aztán puhán ellazul, és kifújjuk. Úgy tűnhet, hogy a dolgok ennyire egyszerűen működnek, ennyire természetesen, mint a légzés, semmi kétség.
Művészetet csinálni könnyű, a munka, szórakozássá válik, a befektetett energia nem vész el. Csak lazán, be water, my friend. Azonban, ha közben bármi a levegő útjába kerül, az kellemetlen és ingerlő, megtörve a belégzés és kilégzés egyenletesen könnyed hullámzását és rutinját, bekúszik az autopilot radarjára.
Valami nem oké.
Mivel különböző minőségű és sűrűségű rétegek épülnek egymásra, ezért – attól függően, hogy mit szeretnénk látni – puha vagy kemény sugarakkal bombázzuk a mellkast a CT-meztelenségig.