Terepgyakorlatok

2005. szeptember 17. – szeptember 30.
MegnyitóOpening: 2005. szeptember 16. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Szemerey Samu
KurátorCurator: Somogyi Hajnalka

A Terepgyakorlatok című kiállítás magyar, többségében fiatalalkotók munkáit mutatja be. Köztük nem egy már otthonosan mozog a budapesti és nemzetközi művészeti életben, míg mások a magyar szcéna legfrissebb generációját képviselik. Mindannyian technikai ill. „új” médiumokkal dolgoznak (fotó, videó, szöveg, installáció), a nemzetközi képzőművészeti trendeket ismerve, esetenként azokra reflektálva.

„Helytelenül élünk”, idézi Edward Relphet egyik cikkében Lányi András , és ezzel nem (csak) morális ítéletet kíván közölni, sokkal inkább a globalizáció egyik legjellemzőbb következményéről beszél. Ennek folyományaként ugyanis a helyek, helyszínek eltűnését tapasztaljuk, a mindenhol ugyanolyan sémákra épülő, uniformizált „nem-helyek” (bevásárló központ, repülőtér stb.) és a virtuális tér szerepének előretörését. Az épületek, terek kialakításánál egyre kevesebb szerepet kap a lokális körülmények, igények felmérése, az emberi tényező számbavétele.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy megszűnne nagyon is személyes (fizikai, pszichés, szociális stb.) viszonyunk környezetünkkel. A hely nem más, mint jelentéssel telített tér, és ez a jelentés mindenki számára egyéni, tudásának, érzelemvilágának, pszichés kondíciójának stb. függvényében. Hogyan fogalmazható meg fizikai és pszichés viszonyunk (szorongásunk, biztonságérzetünk) egy konkrét helyszínnel kapcsolatban?

Miként közelíthető meg egy számunkra teljesen új vagy éppen túlontúl jól ismert helyszín? Vannak-e mitikus helyek és miként válnak azzá? Mit jelent egy ember számára távol lenni „saját helyétől”? Hogyan tipologizálhatók a „nem-helyek”? Miként lehet egy egész várost lakóinak (méghozzá a városnak legkiszolgáltatottabb, illegális, vendégmunkás lakóinak) szemén és történetein keresztül feltérképezni? A bemutatott munkák többek között ezekre a kérdésekre keresnek lehetséges válaszokat.

 Somogyi Hajnalka