FIKCIÓS VALÓSÁG

„A valóság, ha elkészült a mű: merő képzelet”
/Massimo Bontempelli: Kaland a panzióban/

„Művészet fedi el, hogy csak művészet”
/Ovidius: Pygmalion, Metamorphoses/

„Senki nem ismerheti a nemlétezőt”
/Augustinus: Vallomások/

„A zenei gyönyör érzete a képzelet adománya”
Coleridge

Az FKSE csoportos, tematikus kiállítása nem irányzat, vagy lehetséges munkamódszer megmutatására törekszik, hanem az elsősorban képalkotó módszerekkel dolgozó kortárs művek jellegzetes csoportját kívánja egybegyűjteni és kiállítani.
A kollektív bemutató alapgondolata a képiség jelenségén keresztül vizsgálja a valóság-fikció-mesterséges valóság/fikciós valóság/ sajátosságait. A művészet és a párhuzamos valóságok /tudomány-technológia-filozófia/ ezredvégi realitása, hogy elhomályosodni látszanak a különbségek valóság és annak szimulációja, valóság és modell, valóságos és képzeletbeli között. A medializált művészet, ahol minden kép alapja egy másik kép /a medializált valóság/, – és nem az elsődlegesen adott valóság – a rendszerszemlélettel karöltve elmosta művészet és tudomány, magas- és mélyművészet közt tételezett lényegi különbséget.
A kilencvenes évek iskolafilozófiája, a hermeneutika metodikájában megengedi a tudományos érvelés formájaként – szöveghelyek egymásravonatkozása, jelentésrétegek kapcsolódása révén – a kifejezetten irodalmi, tehát gyakran fiktív teorémák szerepeltetését. A gondolkodás új és eredeti módja jön létre, amelyben az illúzió és a valóság között lehelletfinom, átjárható határ rajzolódik ki. A mindennapokban a készen kapott adottságmódok átformálása, az arcok átszabása, a mellek mesterséges megnagyobbítása egyaránt azt sugallja: a valóság nem elég. A valóságot pedig akként tapasztaljuk meg, ahogyan az számunkra megmutatkozik. Az alkotók által létrahozott ‘kisebb világok’ mint ‘blue box’-ok a vizualitás területén a képi paradicsom illúzióját kínálják. A ‘fikciós mű’ a képalkotás mozgó változatában /film/ a dokumentáló és valóság-feldolgozó rendeltetés mellett a valóság elemeinek új elrendezése révén teszi lehetővé a realitás és fikció tulajdonságainak, egymásba való átmeneteinek megmutatását.
Ha azt a különleges kapcsolatot vizsgáljuk, amely a realitás és fikció között fennáll, szembetűnő, hogy a fikciók világát nagyon kevés választja el a faktumok életvilágától.
A fikció által teremtett valóság ráadásul tanulékony és intelligens: hamar kisajátítja a valóság elemeit. Mit jelent a művészi gyakorlatban valóság és fikció reverzibilis viszonya? Mindenekelőtt a ‘való világ’ és szimulációinak felcserélhetőségét, behelyettesíthetőségét. Ez voltaképpen a tapasztalatnak meghatározott módokon, határozott végcél és rendeltetés szemmeltartásával végzett elrendezése, amely nem szükségképpen átgondolt és tudatos, de a jelenségeknek egy adott területére vonatkozik. „Nincs fantáziája!” – szokták mondani annak, aki nem tud elszakadni a valóságról alkotott, preformált tudati beidegződéseitol, de annak is, aki nem rendelkezik kellő beleélő-képességgel, nem tud mozogni a mesterségesen generált valóságban, és a valóság merőben illuzórikus fikcióvilágában él.
A kilencvenes évek tapasztalata, hogy a művészek valamennyi műfajban és technikában előszeretettel dolgoznak a valóság-illúzió-fikció hatáselemeivel. A jelenkori művészet technikai diadala azt példázza, hogy milyen széles észlelési mezőben lehetségesek a képi tapasztalatok. A mindennapi életben a hozzáférhető vizuális tapasztalatok túlnyomó többségét likvidálni kényszerülünk, mert zavarodottság nélkül nem tudnánk mit kezdeni velük. A művészi fikciónak létezik egyfajta definitív körülhatárolása: az általában össze nem illőnek hitt dolgok közötti lényeges összefüggés meglátása; vagy másként: az ellentétes vizuális tulajdonságok befogadóképességüknél(variabilitásuk) fogva tartós egyensúlya. A művészi fikcióképzést szoros módszertani rokonság fűzi a művek és műrészletek kontextualizálásához, rekombinálásához, remixeléséhez. A kulcs nem a különböző típusú alkotások (tematikus)tartalma, hanem megjelenésük érvényessége.
Az FKSE csoportos kiállítása számára kiválasztott művészek a legkülönfélébb művészeti médiumokban olyan munkákat hoztak létre, amelyek a valóságos elemek (túl)hangsúlyozása vagy mediális eljárások keverése folytán valóságosabbnak hatnak, mint az a tapasztalati valóság, amelyből kiindultak. A valóság episztémikus relativizálását az teszi lehetővé, hogy ellenőrizhetetlen a képi tapasztalatok referenciális vonatkozása. A fikció értékvetületének tételezésén mint bázison felépülő művészet többféle formában valósulhat meg, attól függően, hogy a valóság-mesterséges valóság közti átjárás mely aspektusára helyeződik a hangsúly. Vannak munkák, amelyek a számítógéppel történő fotómanipuláció segítségével teszik bizonytalanná a dokumentumértékkel bíró médium (fotó) készültének helyét, idejét, közegét, szándékát. /Nagy Gabriella, Nagy Gábor György, Fejérvári Zsolt/. Más alkotások a vizuális ‘pszeudo’ megjelenítésének tekinthetők, és e kiállítás keretében éppen az illúzióteremtés, a fikcióképzés módszerét és körülményeit hozzák nyilvánosságra /Szabó Dezső/. Elképzelhető a konkrét fénykép vagy festmény átdolgozása olyan képpé, amely új valóság, egyenrangú képi totalitás rangjára tart igényt /Király András, Kósa János/, esetleg éppenséggel a plasztika műfajában /Előd Ágnes/. Több bemutatásra szánt munka foglakozik a kisajátítás, újrakeverés, elcsúsztatás, szerialitás, szekvenciaképzés lehetséges módozataival /Ravasz András, Németh Hajnal, Seres Szilvia/. De megjelenik a szinte költői fikcióteremtés néhány szubtilis példája is (Lakner Antal, Gerhes Gábor).
A művi valóság létrehozása, a mesterséges világok képzése a képzőművészet esetében nem áll meg a művek bemutatásánál, hanem közvetlen utótörténetét alkotja a munkák interpretációja, a hozzájuk kapcsolódó szöveges, vagy verbális kommentárok, megjegyzések, értelmezési kísérletek sora. Az így kialakuló jelentés gyakran félreértés, értelmezés-eltolódás eredménye, és semmi köze sincs a művész eredeti szándékához, gondolataihoz: maga is totális fikció.
A kiállító művészek előzetes tájékozódást követően meghívásos rendszerben, a koncepciónak megfelelő művek beválogatása nyomán kerültek kiválasztásra.

A kiállításon szereplő művészek: Beöthy Balázs, Chilf Mária, EIKE, Előd Ágnes, Fejérvári Zsolt, Gerhes Gábor, Hegyi Csaba, Király András, Kósa János, Lakner Antal, Nagy Gábor György, Nagy Gabriella, Németh Hajnal, Ravasz András, Seres Szilvia, Szabó Dezső, Wächter Dénes
kurátor: Készman József