Egy budapesti születésű New York-i művész kiállítása Budapesten már önmagába véve is különös dolog. George Peck, született Popovits György esetében ennél a kuriozitásnál egy kicsivel többről van szó. Közel sem ez az első itteni kiállítása, tehát nem valamiféle „felfedezés” a lényeg. Sokkal inkább az, hogy George Peck majd két éve készül erre a nagyszabású bemutatóra, amely a legújabb, erre a helyre készített alkotásairól szól, miközben a régi, a monokrómig visszamenő munkák is jelen lesznek.
Az inspiráció, amelyet a kiscelli Templomtér jelent, George
Peck számára is megkerülhetetlen kihívás. Mégis,
viszonylag könnyű, és szerencsés helyzetben volt, hiszen
évek óta foglalkozik a falakkal, mint témával. Málló,
omlatag, pusztulóan foltos falakkal. A hámló vakolat, a
szürke különféle árnyalatait felsorakoztató
foltjai meglehetősen rokon természetűek a történelem
viharaival bőségesen vert XVIII. századi templomépület
girbe-gurbán sorjázó, egyenetlen téglasoraival,
a közéjük ékelődő kövekkel, a porló
malterfoltokkal. George Peck valami egész egyedülálló
művészeti problémával foglalkozik: az amorf folt-formákat
kimetszi egy kvázi felületről és a semmibe helyezi
azokat. Az eljárása festészeti ugyan, mégis, rétegzett,
reliefszerű felületeket hoz létre, tulajdonképpen kollázs
technikával. Ezek a rétegelt síkok valójában
domborúak, mégis, amikor fehér felületre kerülnek,
szinte belemarnak a síkba, belemélyednek, pozitívból
negatívba fordulnak. A legutóbbi időszakban két
határozott változás következett, egyrészt a
háttér megfogalmazása gyökerest megváltozott:
a fehér falak helyett a foltformák transzparens felületekre
kerültek, elsősorban nylon fóliára, ami átlátszó,
vagy pontosabban fogalmazva áttetsző.