Álmok égő tájain

1906-ban a Műcsarnokban rendezte meg az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat azt a Nemzetközi Téli Tárlatot, amely egy nagyszabású északi művészeti kiállításnak adott helyet. Az északi országok bemutatkozásán 310 műalkotás szerepelt, svéd, dán, finn és norvég művészektől. Ezekből a festményekből, grafikákból és szobrokból egy kisebb anyag ma is megtekintheto a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiben, minthogy az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat javaslatára a magyar állam 14 művet vásárolt.

A Dreamlands Burn /Álmok égő tájain 100 évvel később, öt észak-európai ország ötven művészének és művészcsoportjának munkáit bemutató nagyszabású kiállítás. Szem előtt tartva a szóban forgó országok művészeti szcénáinak sokszínűségét, ahelyett, hogy ráerőltettünk volna egyetlen átfogó, ugyanakkor korlátozó témát a tárlatra, inkább a kiállításon belül aktívan muködő tematikák mentén kívántuk felépíteni a projektet.

Ez a válogatás arra vállalkozik, hogy különböző fogalmak – nemzet, identitás, államiság, a privát és közösségi, stb. – metaforák és gondolatok kibontása, azok egymást átfedő vagy párhuzamos megjelenítése segítségével aktuális művészeti olvasatát adja Észak-Európa komplex valóságának. Nem egy tematikus, hanem – ha lehet így fogalmazni – poli-tematikus, alapvetően műközpontú kiállítás született, egyes művek, műcsoportok, művészi attitűdök és stratégiák vizsgálata közben alakultak ki azok a párbeszédek, amelyeket aztán igyekeztünk kiterjeszteni és működtetni a Műcsarnok egészében.

Merthogy mi is nevezhető északinak? Miféle kulturális sajátságokról, regionális hasonlóságokról vagy azonosságokról beszélhetünk, amelyek az északi országokat egyébként összefonó gazdasági és gyakran konfliktusokkal terhelt történelmi kapcsolatain túl koherens támasztékául szolgálhat egy hasonló kulturális manifesztációnak? Vagyis mit jelenthet a nemzeti vagy regionális reprezentáció 2006-ban, egy kortárs északi kiállítás összefüggésében, mi a jelentősége, és mik a lehetséges stratégiái?

Arról a radikálisan megváltozott pozícióról sem szabad megfeledkeznünk, amelyet az észak-európai országok kortárs képzőművészete a nemzetközi művészeti szcénában jelenleg elfoglal, és amely összehasonlíthatatlan a XX. század elejének még periférikus, elzárt helyzetével. A régió vizuális művészeti életének egészen a 1970-es évek végéig elnyúló izoláltsága a 90-es évek derekától megszűnik, és ebben nagy szerepe van a régió országaiban jellemző erőteljes állami mecenatúrának is.

Ma már a nemzetközi képzőművészet szerves részeként tárgyalható az északi országok művészete. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a periféria és centrum(ok) viszonya átértékelődik, és ebben a folyamatban az észak-európai országok művészete sem kizárólag önmagához méri eredményeit, nem elsősorban saját nemzeti kontextusában nyer értelmet és olvasatot, hanem a nemzetközi összefüggésben.

A kiállítás címében az ellentmondások poézisét kívántuk érzékeltetni. A választás nemcsak a kiállításban megjelenő munkák hangsúlyosan kritikus feszültséggel és paradoxonnal teli hangjára utal, szemben azon tendenciákkal, amelyek a régió művészetének tárgyalását hívószavak vagy rögzült kulturális toposzok mentén képzelik el.

A poétikus cím nem egy fogalom köré csoportosítja a lehetséges asszociációkat, sokkal inkább különböző állapotokra és folyamatokra utal. A címben hangsúlyozott dinamika egyben a kiállítás egyik alapvető szerkesztési elve és elgondolása is. A két alapállapot: az álom (álmodozás / ábrándozás / vízió / delírium), illetve a mindennapok valóságában tapasztalt, sokszor automatikus működés, folyamatos egymásba úszásának érzékeltetése egyik igen fontos eleme a koncepciónak.

A kiállításban szereplő művek igen nagy csoportját az egyéni identitásépítés stratégiái iránti érdeklődés motiválja – az egyéni utak és lehetőségek, a helykeresés buktatóinak körüljárása. Számtalan alkotás rögeszmék, szenvedélyek és vágyak érzékeny történetein keresztül mutat rá az identitás korántsem statikus lényegére. A közelmúlt történelme, a történelmi emlékezet mechanizmusának alapvetően politikus természete iránt újjáéledő érdeklődés ugyancsak külön “narratív szálként” jelenik meg a tárlatban. Fontos szerepet kapnak a társadalmi valóság kérdéseit feszegető alkotások, amelyek egy helyi, sajátos történet elemzésén és feldolgozásán keresztül szólnak átfogóbb társadalmi kérdésekről.

Az Álmok égő tájain az elemző és dokumentarista alkotások közül is tudatosan választja ki azokat a munkákat, amelyek képesek egyes jelenségek komplex, ugyanakkor érzéki bemutatására. A cím, amellett, hogy a művekben megjelenő kritikus és sok esetben igen szenvedélyes hangokra utal, a képzelet elementáris kreatív erejét is megidézi, amely az északi országok művészeti szcénáit nemcsak áthatja, de működteti és folyamatos mozgásban tartja.

A kiállításra kifejezetten a Műcsarnok tereibe tervezett új művek is készülnek. Ezek egyike maga a kiállítás épített arculata, amely a Stockholmban működő Uglycute nevű formáció alkotása. A művészekből, egy építészből és egy belsőépítészből álló csapat a Műcsarnok tereinek és a kiállított munkák elrendezésének és kapcsolódásának figyelembevételével alakította ki azokat a mobil és könnyen felépíthető egységeket, amelyek a kiállítás arculatát meghatározzák.

A helyspecifikus művek közt látható Jens Haaning dán képzőművész falfestménye, amely egy korábbi művének adaptációja; Tommi Grönlund/Petteri Nisunen az előcsarnokot radikálisan átformáló fényinstallációja, illetve a tizennégy tagból álló freq_out formáció finisszázsra készülő hanginstallációja és performansza.

A kiállítás történeti hátterére reflektál a New Yorkban élő svéd művésznő, Sara Jordenö új installációja, amely a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiben található – a 100 évvel ezelőtti kiállításról vásárolt – északi alkotásokból is válogat. Gitte Villesen dán képzőművész egy hónapot tartózkodott Budapesten, kutatásának fókuszában az egykori legendás művészklub, a Fészek állt, amelyről fotósorozatot készített, mely egy tervezett film vizuális forgatókönyvének is tekinthető.

Az Álmok égő tájain című kiállításhoz kapcsolódó tematikus vetítések a projektet inspiráló kérdéseket és a művekben megjelenő, meghatározó témákat bontják ki, és értelmezik tovább. A hat, egyenként egy-másfél órás, videó- és kisfilmekből összeállított filmprogramot a Menü Pont galéria erre az alkalomra átalakított terében, intim mozihangulatban tekinthetik meg a nézők. Az előadóteremben tartott, különböző filmintézetekkel együttműködésben szervezett filmvetítések a hozzájuk kapcsolódó beszélgetésekkel és előadásokkal a BBS Fórum keretében zajlanak, és egy átfogóbb kulturális kontextusba helyezik a kiállítási programot.