71 – Új senior tagok kiállítása

Mi jellemzi az 1971-ben született művészeket? Az új senior tagok kiállításán egyfajta választ kaphatunk: a vezetőség hét művészt hívott meg tiszteletbeli tagnak, akiknek különbözősége számos mai műfajt és megközelítési módot felsorakoztat.

Az biztos, hogy a 35 éves kor elhagyása választóvonalat jelent a művészek életében, nem „fiatal művészek” többé, ami általában pályázatokban kitétel: számos helyre 35 éves korig lehet pályázni. De milyen kor-kategóriába léptünk előre, hogy magamat is kisoroljam a fiatalok közül, hiszen ez azt jelenti, hogy kb. tíz éve legalábbis a pályán vagyunk. De minek nevezzük magunkat ezen túl? Még nem értük el a 40-45 közötti középgenerációs kort, ahova a karrierjük felénél tartó embereket szoktak sorolni, akiket gyakran elér az ún. middle life crisis. Talán mondhatjuk, hogy túl vagyunk az elso évek útkeresésén, aki nem pályaelhagyó, az kialakított egyfajta gyakorlatot és szakmai profizmust, bármilyen eltérőek is a karrierek.

Voltak olyanok, akiknek sikerült megfelelő pillanatban a nálunk ritkán működő fiatalon felfedezett „induló művész” (emerging artist) kategóriába kerülni, ahogy ez Káldi Katalinnal történt. 1997-ben külön díjjal kapott a STRABAG által indított festészeti versengésben, 1999-2000-ben a frankfurti Museum für Moderne Kunst Szenenwechsel XVII. kiállításán állították ki és vásárolták is tőle a múzeum gyűjteményébe. Káldi kisméretű vásznaira monokróm alapra tárgy-tanulmányokat fest. Több galériával való együttműködés mellett (Thomas Rehbein Galerie, Köln, Várfok Galéria) Valkó Margittal dolgozik rendszeresen, akinek tavaly nyáron nyitott Kisterem galériájában volt legutóbbi kiállítása.

Az idei seniorok másik táblakép-festője Radák Eszter, aki nemcsak festő: az Intermédia tanszékre is járt, esztétikából diplomázott és a Pécsi egyetemen szerezte meg a doktori fokozatot. Tanárként visszatért a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol a festőszakon tanít, és emellett művészeti témájú írásokat és kritikákat publikál. A 2002-ben STRABAG első díjat nyert festő weboldalának tanúsága szerint célkitűzése színt vinni a rendszerváltás utáni magyar festészetbe, amit következetesen képvisel. Festményein, melyek főleg tájképek, enteriőrök és csendéletek, az egyes részleteket foltokként felfogva, erőteljes komplementer színekkel (amelyeket egy szerző „fagylaltszíneknek” is nevezett) tölti ki a vászon teljes felületét. Művei céges és magángyűjtemények kedvelt darabjai.

Nyíri Géza munkái grafikusi és web-tervezői tevékenységének hatásáról tanúskodnak, amelyek a vizuális kultúra megjelenési formáiként a képzőművészet határterületei is. Ezeknek a specifikus tevékenységi köröknek a formai és tartalmi logikáját használja ki művészeti munkáiban. Ilyenek a 90-es évek végén készített, az új médiummal kísérletező web-művek; a számítógépen kedvelt kommunikációs elemként használt piktogramok, melyeket közismert képidézetekben használ fel és óriás plakát -formátumra nagyít ki (ld. Utolsó Vacsora, PPP óriásplakát, Lövölde tér 2002; Uncle Sam, ARC plakát, 2003). A kiállításon szereplő műve egy falra ragasztott piktogram-fríz, amelyen egymásba átforduló sematikus arcok úsznak el a néző szeme előtt.

Szász György, aki nemcsak szobrászként végzett, hanem művészettörténetből is szerzett diplomát, sajátos térbeli világot alakított ki. Az utóbbi két-három év egyéni kiállításai arról tanúskodnak (Parthenon-Fríz-terem, 2005; Dorottya Galéria, 2006), hogy rátatalált egy határozott művészeti nyelvre. Tárgyegyütteseiben, „mintha-tárgyaiban” funkciójuktól megfosztott vagy átalakított használati tárgyak támaszkodnak, függenek, léteznek a kiállítótérben, amelyek egy időben tűnnek idézeteknek és egy elképzelt világ lenyomatainak.

Az Intermédiások „műfajtalanságát” vagy ha úgy tetszik, műfaji sokszínűségét képviselik Pál Zsuzsanna Rebeka és Fekete Géza Péter munkái. Pál Rebeka egyéni művei mellett, a HINTS csoport tagjaként, amely a korábbi Stand Film alkotócsapatból nőtte ki magát, a közösségi alkotás híve. Projektjeiben visszatérő elem a láthatóság, mint a művészet egyik alapkérdésének megjelenítése, amelyhez technikai segítségként többször használta a fénnyel feltöltődő és sötétben világító foszforeszkáló festéket. Ehhez a vizsgálódáshoz kapcsolható a lézerfény használata, amellyel Pál egy lézerhidat valósított meg a Duna két oldala között. Ugyanakkor megfigyelőként a meglepő vizuális jelenségek felfedezője is, amint azt itt kiállított műve, egy sírkőbe faragott nyomdai betűtípus készlet – is mutatja.

Fekete Géza Péter legtöbb művében megjelenik ő maga, amint basszus szaxofonján rituális zeneművet ad elő. Annál meglepőbb a jelen kiállításon bemutatott bitumen-festménye, amely fekete-arany-lakkozott absztrakt felületével számtalan értelmezési lehetőséget nyit meg („lehet írni Egyiptomról, Erdély Miklósról, az energiaválságról, életről, halálról, szerelemről, pénzről, vakációról” FGP).

Szilágyi Kornél filmesként indult, Igor Buharovként a művészeti világon kívül kétségtelenül ő a legismertebb. Már ismert független filmesként lett a Stúdió tagja 2003-ban és jelenleg az Intermédia Intézet harmadéves hallgatója. Ahogyan a képzőművészek gyakran lépik át más területek határait, úgy keresi Szilágyi Kornél a kísérleti film és a képzőművészet keskeny határát. A Stúdió Galériában a Privát Dokumentum című kiállításon láthattuk nemrégiben két filmjét, különös emberek dokumentumportréját. Az idei friss Bethanien-ösztöndíjas a berlini műteremházban most belemerülhet a nemzetközi képzőművészeti életbe.

Megkapva életünk első (?) örökös tagságát, azt kívánom magunknak, hogy kíváncsiságunkat még akkor se veszítsük el, ha a Prima Primissima díjat vesszük majd át!

Hegyi Dóra