A távolságtartó s ironikus szemléletet már a cím alapján is sejthetjük: egy film „remake“-je egy múltbeli történetet aktualizál, ám az eredmény többnyire ellentmondásos és csalódást okoz. Nemes így az ötven évvel ezelőtti és az őszi események között vélt párhuzam ambivalens voltára utal, s mindezt a médium, ill. a technika választásával is hangsúlyozza: a rajzfilm formát választja, amely a realitás határait áthágó dolgok esetében a legalkalmasabb. Munkamódszere pedig tájékozódásunk különböző technikáit és módjait, médiahasználati szokásainkat is modellezi: hirek iránti vágyunkat már nemcsak a tv-hiradót nézve vagy internetes hirportálok információival kiegészitve elégitjük ki, hanem már video-megosztó oldalakról is, ahová nem riporterek által gyűjtött anyag kerül, hanem magánszemélyek video-/mobiltelefonos kamerával készitett felvételei, amelyeket maguk rögzitettek és a nyilvánossággal is meg kivánnak osztani. Nemes a lapokban és a tévé-csatornákon látottakon kivül a hasonló anyagokat is archivumként használja, s az igy összegyűjtött képeket dolgozza fel saját történetei létrehozására.
A bemutatott munkák Magyarósi Évával, Kupcsik Adriánnal, a film positive-val, Németh Jucival, Kovács Gergellyel, Závada Péterrel, Menyhárt Leoval együttműködésben készültek.