Remake I-X.

A 2006 őszén történt politikai zavargások alaposan megleptek, nem mintha azt gondolnám, hogy egy ország történelmi fejlődése során ne fordulhatnának elő váratlan drámai, esetleg tragikomikus, vagy akár blőd események. Sokkal inkább azért, mert szembesülnöm kellett azzal, hogy milyen sok lezáratlan, feldolgozatlan politikai, filozófiai, világnézeti gubancot hurcolunk magunkkal mindannyian, akik ebben az országban élünk. Bár egyöntetűen elegünk van abból, hogy a pártpolitika beköltözött a legintimebb szféránkba is, az események fényében mégis azt kell gondolnom, hogy túlságosan is apolitikusak vagyunk.

A legtöbbször nem nézünk oda… Nem kérdezünk rá… Nem kérjük ki magunknak…

Pedig titokban, vagy a kocsmai busongások védettségében nekünk is megvan a véleményünk. Mégis úgy éljük az életünket, mintha kívülállók lennénk, mintha mi magunk megúszhatnánk, elkerülhetnénk azt, ami körülöttünk történik. Ez most visszaütött.

Ne kövessük el újra ugyanazt a hibát, nézzünk szembe a történtekkel, mert azok olyanok, amilyenek mi vagyunk!
A zavargások résztvevői azt hitték, hogy történelmet írnak. Nem vették észre, hogy csak bohózatba illő remake-jét élik át az 56-os eseményeknek. Cserbenhagyta őket a realitásérzékük.

Miért történhetett meg mindez? Csak őket terhelné a felelősség? Véleményem szerint nem. Általában a politikai és társadalmi tényekről alkotott fogalmakkal is problémák vannak. A realitás képeinek egyik meghatározó közvetítője és értelmezője a média. Az általa megmutatott képek és interpretációk pedig zavarosak és ellentmondásosak, vagy egyenesen manipuláltak. Ebben az esetben nem sokat segít rajtunk, hogy ez nem csak nálunk van így.

A Face magazin 2001. szeptemberi számában a modelleket terroristáknak öltöztették, abszurd módon előrevetítve a pár nappal később bekövetkezett eseményeket. 2006. májusában az MTV egy óriásplakáttal népszerűsítette magát, rajta a következő szlogennel: HA FORRADALMÁR LENNE, ÖN MELYIK TELEVÍZIÓT FOGLALNÁ EL? Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy a provokatív megfogalmazású mondat előrevetítette volna az eseményeket. Az, hogy néhány hónappal később a TV székházát valóban megrohamozták, nem a kampány hatásával magyarázható, de kétségtelen, hogy hozzátartozik a történethez.

Ugyanilyen összefüggésben említhetjük meg az elkötött tank esetét is, ami eredetileg ismeretterjesztő és hangulatidéző szándékkal került az utcára, mégis a színdarabokból jól ismert törvényszerűség működött később a történtekben: ha az első felvonásban látunk egy pisztolyt, akkor az várhatóan az utolsó felvonásban el fog sülni. Ahogy az Erzsébet téren felállított, óriási betűkből álló szlogen (Budapest a szabadság fővárosa) is teljesen váratlan kontextusba került. Az október 23-i Deák téri összecsapás során a demonstrálók barikádként használták a SZABADSÁG szót, mikor a rendőrség vízágyúival néztek szembe.
Vagyis a dolgok elszabadultak, az előre megtervezett események kifordultak az öntőformákból, a realitásból irrealitás lett.

Mindebből tíz történet-töredéket emeltem ki. Az egyes történetek kiindulópontja a média által közvetített mozgókép, privát videó, vagy saját élmények alapján rekonstruált jelenet. A rövid, körülbelül egy-két perc hoszzúságú sztorik megjelenítéséhez különböző technikájú és stílusú animációt szeretnék használni. Azért az animációt választottam, mert ez a műfaj a legkevésbé dokumentarista, nem jellemző rá a technikai képek kíméletlen naturalizmusa. A rajzok egy általánosabb megközelítés lehetőségét hordozzák magukban. Ez a műfaj segít a konkrét események elidegenítésében, művészi vizsgálatában, mert képes sűríteni és más nézőpontokból értelmezni a mozgóképek által dokumentált eseményeket, segítségével elkészíthető az őszi politikai „valóság-show” ironikus remake-je.

Nemes Csaba